Más lesz ez a Húsvét, gyökeresen más, mint amit eddig megszokhattunk. Nem csak a világjárvány húzódik sötét felhőként a fejünk felett, de arra is terveket kell készítünk, hogyan szervezzük meg az ünnepet úgy, hogy hagyományainkat is ápoljuk, és az ünnep szépsége is megmaradjon.
A gyerekek számára minden ünnep egy várva várt pillanat, és bár a tartalmát csak nagyobbacskaként értik meg, a hétköznapitól eltérő napok szépsége, izgalma a legkisebbeket is magával ragadja. Ha tudjuk, ezt a szépséget, különlegességet emeljük be a #maradjotthon maratonira nyúló folyamába, hiszen ezzel tudjuk egyedivé, megismételhetetlenné tenni ezeket a napokat.
Ám még mielőtt nagyon belmelegednénk a szervezésbe, a Húsvétvárásba, néhány dolgot tegyünk tisztába. A járvány minket, felnőtteket is megvisel. Talán már egy kicsit rugalmasabban kezeljük a helyzetet, de napi szinten kell megküzdenünk olyan negatív érzelmekkel, mint a stressz, a feszültség, a félelem. Azon már talán túl vagyunk, hogy a vírus okozta új helyzetet valahogyan elmagyarázzuk gyermekünknek, most azonban itt az ünnep, ami nem olyan lesz, mint a tavalyi, vagy az azelőtti.
„Mivel a világjárvány olyan új helyzeteket teremtett, amelyek mentálisan és érzelmileg is megviselik a felnőtteket és a gyerekeket is, fontos, hogy felelős szülőként mindenekelőtt saját gondolatainkat, érzelmeinket rendezzük, a Húsvét kapcsán is. Milyen értékeket, szokásokat akarunk átadni gyermekeinknek? Miről szól nekünk ez az ünnep? Melyek az ünneplés azon elemei, szokásai, hagyományai, amelyekre idén is építhetünk? Hogyan tudjuk megteremteni a húsvéti hangulatot? Mi az, amire idén is szükségünk van, és elérhető, beszerezhető most? Mi az, amiről szükséges lemondanunk? Nagyon fontos, hogy a családi nagy ünneplések, látogatások, utazások elmaradnak idén. Ezzel mi magunk mit kezdünk? Hogyan beszéljük meg gyermekeinkkel mindezt?” – teszi fel azokat a helyénvaló kérdéseket Ajibola Rita Wanda pár- és családterapeuta, ami szinte minden családot foglalkoztat ezekben a napokban.
Azt már talán tudjuk, hogy a gyerekek akkor vannak igazán jól, ha mi, felnőttek is jól vagyunk. Minden rezgésünket, minden félelmünket megérzik a kicsik, így egyáltalán nem mindegy, hogy ezeket a kérdéseket miként kezeljük. Ha tudjuk, adjunk magunknak a lehető leghamarabb választ a bennünk feszülő kérdésekre, találjuk meg azokat a megoldásokat, amelyek minket boldoggá tesznek. Felnőttek vagyunk, el kell tudnunk fogadni a változást – tudva, nem tart örökké, talán kicsit könnyebb lesz meghozni a felelős döntéseket. Ha magunkban rendet teszünk érzelmileg, és megtervezzük a lehető legjobb ünnepet a szabályok betartása mellett, akkor nagy valószínűséggel méltón tudjuk megélni az elkövetkező ünnepi időszakot.
„Általánosan elmondható, hogy a gyermek életkorához és fejlettségi szintjéhez mérten szükséges magyarázatot adni a történésekre. A Húsvét kapcsán ismét előkerülhet a járvány témaköre, alkalom lehet erről ismét beszélgetni, Nem baj, ha az ember bizonytalan és nem tudja, mi fog történni, és hogy meddig fog mindez tartani. Fő az őszinteség!” – magyarázza a kialakult helyzetet a szakember.
Amit most minden további nélkül megtehetünk, hogy elővesszük azokat a díszeket, kellékeket, amelyeket minden évben használunk. Nem szabad lemondanunk, elengednünk az ünnep szépségét! Tegyük izgalmassá ezeket a napokat! Díszítsük fel a lakást, kérjük meg a gyerekeket, hogy vegyenek ebben ők is részt. Rengeteg letölthető színező áll rendelkezésünkre, a kicsik húsvéti rajzaival dekorált lakás még szebb lesz! Fessünk tojásokat, készítsünk húsvéti díszeket – ezekkel az apró tevékenységekkel nem csak az ünnepi hangulatot tudjuk visszahozni, de remek időtöltést is jelentenek. Vonjuk be a gyerekeket a főzés mozzanataiba is, kérjünk tőlük segítséget, akár csak a terítés erejéig, hiszen minél inkább kiveszik a részüket a készülődésből, annál inkább magukénak érzik az ünnepet.
„Azt gondolom, fontos a rugalmasság. Ha mi eldöntjük, mi hogyan lesz, és megbékélünk a lehetőségekkel, akkor tudjuk élvezni ezeket a tevékenységeket más, új módon. Ha eddig a nagyszülőknél volt a tojáskeresés, akkor idegen lehet ezt a lakásban megoldani. Találjunk ki eddig nem alkalmazott, kreatív megoldásokat, amikkel akár új hagyományokat is teremthetünk.” – hangzik a Húsvéti jótanács a pszichológustól.
Áldott, boldog, békés Húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves Olvasómnak!
Fotó: Pexels.com