Óvd a Földanyát! – Egy program amivel gyermeked is sokat tehet a Bolygónkért

2021 július 6.
Óvd a Földanyát! – Egy program amivel gyermeked is sokat tehet a Bolygónkért bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

2011-ben Ausztráliából indult útjára, s ma már 170 országban több mint 120 millió ember vesz részt aktívan abban a figyelemfelhívó kezdeményezésben, amely a Plastic Free July, azaz Műanyagmentes Július nevet viseli.

Egy hónapnyi idő nem sok, viszont kitűnő alkalom arra, hogy egy kicsit megálljunk és végiggondoljuk, hogy vajon mi magunk mit teszünk azért, hogy a bolygónk gyerekeink, unokáink számára is élhető legyen, vagy egyáltalán fennmaradjon.

Fónyad Orsolyával és Freund Judittal, az Abracadabra World alapítóival az Óvd a Földanyát! című digitális anyag kapcsán arra kerestük a választ, miként lehet rövid idő alatt a családunk, és leginkább gyermekünk számára érthetővé tenni, hogy mi magunk is tehetünk azért, hogy a Föld környezetvédelmi helyzetén javítsunk, jobbítsunk.

Abracadabra World Fónyad Orsolya_Freund Judit

A ’Műanyagmentes július’ nemzetközi kampány kapcsán készíttetettek egy munkafüzetet. Mi ennek a lényege?

Fónyad Orsi: Igazából ez csak egy apropó. Úgy általában az Abracadabra World projektünkkel azoknak a szülőknek szeretnénk picit segíteni, akik instant, gyorsan elérhető megoldásokat keresnek olyan helyzetekre, amelyek a gyereknevelés kapcsán felmerülhetnek. Ilyen téma például a szorongás vagy a gyermekek gyászfeldolgozása, amelyekről szintén készült digitális anyagunk. Elég hamar felmerült az az ötlet, hogy a gyerekeink környezettudatos nevelése mindennél fontosabb, annak a veszélynek az ismeretében, amely a bolygónkat fenyegeti.

ovd a foldanyat ebook borito_edited

Nem dughatjuk a fejünket a homokba, és nem várhatunk arra, hogy majd az iskolában megtanulják. Otthon kell elkezdenünk példát mutatni. És az sem lehet kifogás, hogy ugyan mit tudunk mi tenni, a klímaváltozás, a globális felmelegedés, a környezetszennyezés, az egész Földet érintő probléma vonatkozásában. Szülőként meg tudjuk mutatni, hogy akár egy-egy apró változtatás is sokat jelenthet, először a szűkebb, aztán a tágabb környezetünkben is. A sok kicsi pedig összeadódik, és így tényleg elérhetünk valami pozitív változást.

Hogyan látjátok, 28 nap alatt milyen maradandó változások következhetnek be egy család életében a környezettudatosabb gondolkodás terén?

Freund Judit: Van egy olyan álláspont, hogy 21 nap kell ahhoz, hogy valami szokássá váljon. Tehát ha végig csináljuk az Óvd a Földanyát! programot, és bevezetünk néhány újdonságot, például, hogy viszünk magunkkal bevásárlószatyrot és nem minden alkalommal veszünk újat, textilszalvétába csomagoljuk az uzsonnát vagy ezentúl kulacsban visszük magunkkal az innivalót, akkor máris egy lépéssel előbbre vagyunk, már tettünk valamit. Minden bizonnyal a 28 napot nem mindenki tudja teljes egészében lekövetni, vagy ha igen, akkor nem okvetlenül egyszerre, hiszen vannak feladatok, amelyek jobban megvalósíthatóak, ha valaki kertes házban lakik, megint máshoz kicsit több kézügyesség vagy fantázia kell, de lehet lépésről lépésre haladni, és egyre több dolgot beemelni a mindennapokba. Vagy akár rá lehet jönni, hogy igazából már eddig is igyekeztünk, ha például a komposztálást vagy a szelektív gyűjtést, esetleg a ruhacsereberét a barátnőkkel már rég bevezettük a szokásaink közé.

ovd a foldanyat (5)_edited

Mit gondoltok, milyen mélységig kell a Földünket sújtó környezeti problémákról tájékoztatni a kicsiket?

JuditMint minden más témánál, valószínűleg itt is annyira, amennyire a gyerek éppen felvevőképes a témára. És akkor, amikor ez felmerül. Semmiképpen sem kell ijesztgetni őket, nem ez a cél, de érdemes elmondani néhány érdekes infót, például, hogy az egy év alatt a Földön megvásárolt 10 millió tonna PET-palack egymás mellé téve éppen négyszer érné körül az Egyenlítőt. Vagy elmesélni azt, hogy Dél-Amerika felett annyira vékony már az ózonpajzs, hogy a halászok nagykabáttal kénytelenek védekezni a legmelegebb nyári napokon is, hogy bőrüket megóvják a Napból érkező ultraibolya sugárzás ellen. Elképzelhető, hogy akkor és olyan témában érkezik a gyereknek kérdése, amire nem számítunk, ilyenkor persze az sem árt, ha mi magunk tájékozódunk a témában. Ne tereljünk és ne bagatellizáljunk, a gyerekek nagyon érzékeny kis receptorokkal megérzik ezt, életkornak és érdeklődési körnek megfelelő mélységben beszéljünk a témáról. A lényeg, hogy előbb-utóbb át tudjuk adni a legfontosabb üzenetet: Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!

Hogyan lehet kikerülni azt, hogy a gyerekekben kialakuljon a klíma katasztrófa gondolata?

Orsi: Például úgy, hogy igyekszünk elkerülni a nagyon ijesztő és fenyegetően hangzó híreket. Vannak pozitív történések, ezekre irányítsuk a gyerekek figyelmét, hogy lássák az emberi gondoskodás, a környezetre való odafigyelés milyen pozitív változásokat tud hozni. Általában jó szorongásoldó az, amit amúgy is érdemes szülőként megtenni, sok friss levegő, testmozgás, még több közös minőségi idő, némi digitális detox, ha tehetjük. És mindenképpen segít az, ha a passzív aggódást aktív cselekvésre fordítjuk át. Először nyugodtan vegyük sorba, hogy mi mindent teszünk már most is a környezetünkért, utána pedig jöhet az új szokások kialakítása.

Milyen feladatok szerepelnek a 4 hétre szóló, Óvd a Földanyát! című digitális anyagban?

Judit: Négy nagy témakörre osztottuk a feladatokat, Műanyagmentes élet, Zöld konyhatündér, Öko otthon és Kiskert – ez az egyes hetek témája. Minden napra jut egy-egy feladat a témához, van, amikor egészen egyszerű, mint például, hogy készítsünk különleges jégkockákat az italunkba, vagy hogy gyűjtsük és hasznosítsuk az esővizet, és van picit bonyolultabb, több előkészületet igénylő dolog is, mint például a madáritató vagy a rovarhotel készítése. Minden feladatnál vannak egyébként hasznos tippek, tanácsok, és egy jegyzetlap is, ahová fel lehet jegyezni a tanulságokat. A könyv egyébként digitális, de természetesen bárki ki tudja magának nyomtatni, ha szeretné, hogy könnyebben használhassa, vagy éppen írhassa bele a tapasztalatokat.

Ovd a foldanyat_ChicAndCharm (2)

Nektek melyik a kedvenc feladatotok?

Judit: A kötet szerkesztése közben jöttem rá, hogy milyen sok mindent csinálunk már, így például én nagyon büszke vagyok arra, hogy most már egy ideje komposztáljuk a háztartási hulladék megfelelő részét, és ezáltal sokkal kevésbé telik meg a kuka. A másik nagy kedvencem a bútorfestés volt, azt imádtam, amikor belevágtam, most éppen keresem, hogy mit festhetnék még le.

Orsi: Nálunk a könyv hozta el a heti bevásárlólista készítését, hogy tudatosabban vásároljunk. És most a házilag készített, egészséges gyümölcsfagyi is a kedvencek közé került.

És melyik a legnehezebben megvalósítható?

Orsi: Szerintünk nincs ilyen. De ha igen, akkor az tényleg nagyon személyfüggő: ha valaki kevésbé szeret a konyhában ténykedni, azt szereti majd kevésbé, aki meg nem barkácsolós típus, az azt. De tényleg az a lényeg, hogy foglalkozzunk a témával, a feladatok mentén gondolkodjunk el és beszélgessünk egy kicsit, és ha csak 1-1 dolgot valósítunk meg, vagy csak néhány dolgot építünk be a szokásaink közé, azzal már mindannyian nyertünk.

Még több információ: Óvd a Földanyát! 

Kapcsolódó bejegyzések