Kovács Nóra Pethő Orsolyával, a Kölyökszerviz pszichológusával végig vettünk néhány olyan helyzetet, amelyek a családban nagy valószínűséggel megjelenhetnek. Nem várt fordulatokat hozhat a hosszúra nyúló összezártság, de néhány jól végiggondolt lépéssel akár erősebben is kijöhetünk a helyzetből, mintsem gondolnánk.
A most kialakult helyzetnek köszönhetően akarva, akaratlanul össze vagyunk zárva. Olyan helyzetekhez, állapotokhoz kell alkalmazkodnunk, amire még nem volt példa. Mit javasolsz, hogyan tudunk könnyen átállni?
Igen, ez egy komoly erőpróba a családok, párok számára. Most nem tudunk olyan könnyen kimenekülni a helyzetekből. Szerencsére én már tudom, hogy a mi családunknak ez már smafu lesz, volt alkalmunk kipróbálni, hogyan működünk együtt hosszan tartó krízis helyzetekben. Jó érzés ezt tudni. Sokaknak ez most olyan, mint egy, a való életben zajló „survivor műsor”. De másoknak is menni fog ez! Beszélgessünk sokat! Játsszunk nyílt lapokkal, meséljünk az érzéseinkről is! Ne számítsunk arra, hogy konfliktusok nélkül megy majd minden. A konfliktus az élet természetes része, igen tanulságos, ha hagyjuk, hogy az legyen, és nem csak lefelé, hanem felfelé is vezet belőle út. A kapcsolatunk megerősödik, elmélyül, ha sikerül néhány nehéz helyzeten túl lennünk.
Reggel, este tarthatunk családi kupaktanácsot. Ki mit vár a naptól, mik a feladatok, kinek milyen volt. Ebbe már az egészen kicsik is beszállhatnak a maguk módján. Ennek terepe lehet például a közös családi étkezés, amiről tudjuk, hogy jobb hatással van a gyerekre, mint a legjobb iskola. Tartsuk tiszteletben egymás magány igényét is. Beszéljük meg azt is, hogy ki, hogyan tud egy kicsit elvonulni, ha épp az esik neki a legjobban. Ha kicsi a lakás, akkor is van egy fürdőszoba, ahová vissza tudunk vonulni.
A kisgyermekes családok eddig nem látott nehézségekkel küszködnek, ahol pedig nagyobb gyerekek vannak, ott az önállósodás mentén alakulnak ki konfrontációs felületek. Mit javasolsz a szülőknek, milyen magatartást alkalmazzanak? Legyenek szigorúak, engedékenyek? Hogyan tudnak jó szülők és félig-meddig jó pedagógusok lenni?
Nem hiszem, hogy az eddigi szabályokon lazítani kéne. Amire viszont az eddigieknél is nagyobb szükség van, az az empátia egymás érzései iránt. Mindig azt mondom, hogy viselkedést és az érzelmeket ketté kell választani, mert nem következnek egymásból olyan szorosan, mint ahogyan azt gondoljuk. Ha a kamasz megbánt engem valamivel, kijelölhetem a határaimat, és mondhatom, hogy nem hagyom, hogy így beszéljen velem, mégis lehetek empatikus a dühe, elkeseredettsége iránt. Ez a kettő megfér egymás mellett. Ha mázlink van, nem egyszerre borul ki mindenki, hanem szépen sorban, így tudunk egymásnak segíteni.
A családoknál azt tapasztalom (mert közben dolgozom folyamatosan, csak most online), hogy az egyik legnagyobb gondot az okozza, hogy a kicsik nem képesek önmagukat szórakoztatni egy percig sem. Nincs ritmusa a napnak, mert a szülők egyszerre próbálnak rájuk figyelni, a háztartást vinni, otthon dolgozni. A mostani helyzetet egy lehetőségnek látom arra, hogy a szülők határokat tudjanak ebben kijelölni, miközben a kicsik végre eljutnak az önálló játékig. A gyerekeket nem kell egész nap szórakoztatni, de sajnos ma sok családnál képtelenek akár egy félórát is magukban ellenni. Ez nem csak azért nem jó, mert a szülők előbb-utóbb meghibbannak, hanem a fejlődésüket is szolgálja.
Kell egy terv a napra, mikor mi fog történni. Kicsi gyerekektől persze nem várhatjuk el, hogy órákig ne zavarjanak minket, de meg tudják tanulni, hogy körülbelül fél óráig a közelünkben játszanak. Aztán megint kicsit együtt vagyunk, feltöltjük őket, s újra lazítunk a figyelmen. Készítettem egy ingyenesen letölthető anyagot a szülőknek, kifejezetten a mostani helyzetről szól: http://anyaszerviz.hu Nyomtatható napi tervet is tartalmaz.
A pedagógusi szerep érdekes, mert nem való a szülőknek, ha a klasszikus értelemben értjük. Ha át akarjuk venni a tanár szerepét, valószínűleg össze fogunk veszni, romlik a kapcsolatunk. Szerintem a tanulás a gyerek dolga. A digitális oktatás pedig nem való arra, amit eddig oktatásnak gondoltunk. Itt a nyitott kérdések, az elgondolkodtató feladatok, a gyerek érdeklődése sokkal nagyobb hangsúlyt kéne, hogy kapjon, mint a biflázás.
Felnőttként nem várt hatások zúdulnak ránk. Nem hogy a háztartást nem győzzük, a gyereknevelés is egy nagy feladat. Emellett ott vannak a mentális és egzisztenciális szorongásaink, amiket legtöbben nem tudunk kezelni. Mivel tudjuk ezeket csillapítani?
A letölthető anyagba írtam erre is technikákat. Természetes, ha eltelik egy kis idő, amíg alkalmazkodunk az új helyzethez. Még mindig a sport és a nevetés, ölelés, kapcsolódás a legjobb stresszűzők, ezekre most végre van időnk. Az érzelmek naplózása is nagyon jó módszer. Agyunk azon része, amelyik most ijesztget minket, valójában jót akar és rá akar venni minket, hogy találjunk ki kreatív megoldásokat, oldjuk meg a felmerülő problémákat. Mert azért akadnak. Köszönjük meg neki, és kérjük az együttműködését.
Keressünk a múltunkból olyan helyzeteket, amikor egy nehéz szituációban eszünkbe jutott valami új. Használjuk erőforrásként. A gerinctréneremet én vettem rá, hogy tartsa meg online az órát, s most már csoportosan is dolgozik. Tényleg minden rosszban van valami jó, ezt kell megtalálnunk és a fókuszunkat ezen tartani. Ez erőfeszítést és tudatosságot igényel. És persze nem csak én, hanem más kollégáim is dolgoznak, elérhetőek online konzultáció keretében, tudnak segítséget nyújtani.
Az unalmas pillanatokat sokan pótcselekvésekkel űzik el. Mit tegyünk, hogy ne kattanjunk rá az evésre, ivásra?
És a képernyőre… Talán épp ez a legnagyobb probléma velünk, hogy nem tudunk mit kezdeni az unalommal, ahogyan a gyerekek sem. Az unalom egy feszült állapot, amit az evolúció arra talált ki, hogy ösztönözzön minket az ingerkeresésre. Az evés, ivás nyilván álmegoldás. Benn kell maradnunk az unalom feszült, nehezen elviselhető helyzetében, szembe kell vele néznünk ahhoz, hogy tényleg valami kreatív dolgot találjunk ki. Az agyunk megszokta, hogy ingyen jut szórakozáshoz, ezért ellustult. Itt az alkalom, hogy el kezdjük edzeni. De vannak sokkal kevésbé ártalmas függőségek is, például a sport, inkább válasszuk azt.
És ha már ivás. Sokan a feszültség oldásához használják. Mémek tucatjai születnek arról, hogy mennyi válás, alkoholista, vagy idegbeteg embert fog ez a helyzet néhány hónap alatt kitermelni. Hogyan lehet józannak maradni ebben az időszakban?
Én azért bízom benne, hogy nem így lesz, és sokan megtanulják a karantén leckéjét. Rengeteg írás született már róla, hogy épp olyan dolgokra kényszerít minket, amelyekre a leginkább szükség volt. Hogy ne repüljünk annyit, hogy ne legyen ilyen eszement a turizmus, hogy le tudjunk lassulni, új megoldásokat kitalálni az életünkre. Egyszerűbb, de valódibb élet jöhet utána. Azt, hogy valaki megtalálja a saját tanulságait, nem lehet senkire sem rákényszeríteni.
Ez mindenkinek a maga felelőssége. A mostani helyzet olyan, mint a gyerekeknél az esti lefekvés ideje. A tudattalanból előjön minden, amivel napközben nem ért rá foglalkozni, s ez bizony félelmetes néha. Most számunkra minden ott van, amit a szőnyeg alá sepertünk. Ezzel nehéz szembesülni, de ha felkötjük a gatyánkat, sikerülhet. Vizualizáljuk, hogy mit szeretnénk, hogyan szeretnénk valójában élni. Ha vége lesz ennek, mit szeretnénk megtartani, min szeretnénk változtatni. Minek szentelünk figyelmet- a félelemnek, vagy a vágyainknak? Az nő nagyobbra.
Fotó: pexels.com, pixabay.com
