Írtam egy könyvet. Vagy ha precízebben szeretnék fogalmazni, akkor a könyv megíratta magát. Apránként, szisztematikusan, hol egy rövidebb, hol egy hosszabb üzenetet adva nekem, neked, és azoknak, akik nyitott szívvel és értő füllel közelednek a lélekemelő gondolatokhoz.
Nem egy pillanat alatt készült el. Hosszú hónapok kellettek ahhoz, hogy több mint száz írás szülessen, majd azokból szelektálva egy könyvnyi összegyűlhessen. Az élet megannyi feladat elé állított a hónapok alatt. Voltak könnyebb és nehezebb pillanatai az Életnek, amikor mint nő, mint anya, mint társ helyt kellett állnom, és meg kellett találnom azokat a fogódzókat, amelyek tovább segítettek egy nehezebb helyzetben.
Máskor az önfeledt boldogság érzését, a világba vetett hitemet, a mindenségben rejtőző szépséget szerettem volna megosztani veled, és mindenki mással. Szinte folytak belőlem a gondolatok, és úgy éreztem, ha nem is mindenkinek, de neked, aki éppen olvasod, tudnod kell róla.
Sokszor megfogalmazódott bennem, hogy nem tarthatom meg magamnak ezeket a gondolatokat, mert ha csupán egyetlen embernek segítséget jelentenek, ha egyetlen helyzetben mankót nyújtanak, ha egy szent pillanatban támaszt jelenthetnek, vagy megerősítést adnak az Élethez, akkor arról tudnia kell – ha nem is mindenkinek, de annak a személynek, aki kezébe veszi az Égi Dallamokat, szinte véletlenszerűen.
Ez a könyv lélek könyv. Lélektől lélekig ható gondolatok, érzések vannak benne, amelyek rátalálnak olvasójukra. Nem hiszem, hogy a reklámok, a hírverés lesz az, ami eljuttatja könyvem pár száz példányát jövőbeli tulajdonosukhoz. Sokkal jobban hiszek abban, hogy az fogja levenni a könyvesbolt polcáról, akinek éppen szüksége van rá. Így kerülnek a lehető legjobb helyre az Égi Dallamok gondolatai.
A könyvbe itt tudsz belepillantani:
http://issuu.com/kovacsnora1/docs/kovacs_nora_egi_dallamok_reszlet
A könyv megvásárolható a Libri bolthálózatában vagy a Líra könyvesboltjaiban