Budaiak figyelem! Megnyílt a Harangvölgyi Institute új szalonja

2020 október 21.
Budaiak figyelem! Megnyílt a Harangvölgyi Institute új szalonja bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Harangvölgyi Institute a Toman Diet központjában rendezte be budai szalonját, ahol a Toman szépségkúrák mellett az egyéni vendég igényeket is szívesen látják.

Mindig is azt gondoltam, hogy nőként szükségünk van arcápolási rituálékra, meghitt kezelésekre. Egy bizonyos kort követően, pedig receptre íratnám fel minden nőtársamnak ezeket, mert áldásos hatásuk nemcsak az arcbőrön mutatkozik meg, de a lelket is táplálja, kényezteti. Azt is vallom, hogy mindenki megtalálja a maga kezelését, így létezhet bármennyi kozmetikai márka és akárhány kozmetikai rituálé, hogy ki melyiknek lesz a híve, az teljesen egyéntől függ.

Harangvölgyi Institude

Mert lássuk be, van olyan vendég, aki még az arctisztítás közben is kiválóan tud relaxálni, más a gépi kezelésekre esküszik, és megint más a manuális masszázsra vágyakozik, hosszú heteken keresztül. És van az az eset, amikor minden annyira klappol, hogy az ember csodálkozva ocsúdik fel: hogy lehet, hogy erről eddig nem tudtam? Ezzel találkoztam nemrég a Harangvölgyi Institute legújabb szalonjában, a Szendrő úton, de ne szaladjunk annyira előre!

Holisztikus szemlélettel élem az életemet, vagyis hiszem, hogy a testünk, a lelkünk és a szellemünk tökéletes összhangja adja meg számunkra a lehető legjobbat. Éppen ezért, egy kozmetikai kezelés is akkor lesz igazán jó számomra, ha az nem csak a felszínt érinti, de a mélyre is eljut.

Amikor a Toman Diet diétás heteit vívtam, hol könnyebb, hol nehezebb etapokban, érezhetővé vált, miként alakul át a szervezetem, hogyan reagál minderre a testem, és akár konkrétabban a bőröm. A méregtelenítés hatására természetes, hogy a salakanyagok távozása nyomot hagy, így velem együtt sok diétázó hölgy tapasztalhatta, hogy pattanásosabb, zsírosabb lett a bőre, egyszóval változás jelentkezett ezen a területen is. Éppen ezért is tudom jó szívvel ajánlani a Harangvölgyi Institute jótékony arcápolási kezelései, hiszen így mind az arcbőrünk, mind a testünk kezelését speciális módon támogathatjuk meg.

Harangvölgyi Institute

A Harangvölgyi Institute 40 éves tapasztalattal, és vezetőjük, Harangvölgyi Anna magasan kvalifikált szakértelemmel áll a vendégek rendelkezésére. Eddig az Ó utcában és Zuglóban szolgálták ki a vendégeket, most már a 12. kerületben is igénybe vehetjük a csodálatos szemlélet mögött álló kezeléseket. Nagy örömmel látogattam el hozzájuk, hogy megismerjem a legújabb csomagajánlatokat. Kozmetikusom, Livi részletesen bemutatta, milyen összetett szempontok szerint válogatja össze egy kezelési terv mentén a legoptimálisabb csomagot.

Harangvölgyi Institute

A kúrák különféle problémákra adnak választ, amiket egymással összepárosítva egy komplex kezelési terv bontakozik ki. A 4-6 hétre tervezett kúrák a méregtelenítéstől kezdve a bőr feszesítésén át a ránctalanításig egységben tekinti a bőr működését, és a változás figyelembevétele mellett ajánlanak kiegészítő kezeléseket.

A konzultáció elengedhetetlen része a kúráknak, hiszen ez ad lehetőséget a problémák feltárására, és arra, hogy teljesen személyre szabott programot alakíthassanak ki. Ennek menetét egy tervben rögzítik, így figyelemmel követhető, mikor hol tartunk, mikor milyen kezelésen esett át az arcbőrünk.

Harangvölgyi Institute

A konzultációt követően lehetőségem volt arra, hogy megismerjem a Harangvölgyi Institute fejlesztését, a HV MAGIQSKIN készüléket, és az azzal végzett kezelést. A készülék első ránézésre egy egyszerű, fehér eszköznek tűnik, amelynek lekerekített gömbölyű fém feje finoman siklik a szérummal bekent arcbőrön. A csoda valójában a készülékben rejlik. Ugyanis ez nem más, mint egy biorezonancián alapuló, rezgésekkel gyógyító készülék, ami képes sejtszinten optimalizálni a bőr működését.

A holisztikus szemlélet itt lép a képbe. A készülék első körben az agyra hat, azt helyezi alfa állapotba, így minden további lépés már könnyebben teljesedhet ki. Természetesen ezen túlmenően az arcbőrön is látványos eredményt ér el. A biorezonanciának köszönhetően a hatóanyagok eredményesebben fejtik ki hatásukat, és ez már az első kezelést követően észlelhető.

Harangvölgyi Institute

A kellemes, nyugtató arckezelés után a bőröm feszesebb, élénkebb és tömörebb lett, a kisebb ráncok kisimultak, a bőr hidratációja jobb lett. Ez köszönhető a Harangvölgyi termékeknek is, amelyek jórészt a bőr vízzel való ellátását hivatottak biztosítani, így a krémek és a készülék együttese egy nagyon szép eredményt ért el. Ha kíváncsi vagy, milyen elv alapján működik a HV MAGIQSKIN, itt olvashatsz róla többet.

Harangvölgyi Institute

Visszakanyarodva a bevezetőben írt fejtegetésemhez: én ebben hiszek. Hogy egyszer csak ott lesz az a kezelés, ami igazán rád szabott. Amiben hinni tudsz, ami jól esik, ami elhozza a várva várt eredményt. Ha szeretnéd te is kipróbálni, jelentkezz be ITT.

Kapcsolódó bejegyzések