Főzz velem ünnepi ebédet!

Fantasztikus élményben lehetett részem a harkányi Dráva Hotel Thermal Resortnak és Lancz Alexandra séfnek köszönhetően. Közös főzésen vehettem részt, ahol a recepteken túl néhány praktikus tippet is elleshettünk.

Harkány hozzávalók

Harkány bármilyen meglepő, csupán 2 órás autóútra fekszik Budapesttől. A festői környezetben található város méltán híres gyógyvízéről, így a gyógykúrákra érkező vendégek szívesen keresik fel Harkányt. Nemrég egy városlátogatás keretén belül alkalmam volt megszállni a Dráva Hotelben, amely nem csak kitűnő szolgáltatásiról, de méltán népszerű konyhájáról is híres.

Ennek oka többek között, hogy a konyhát Lancz Szandra vezeti, aki korábban olyan jelentős helyeken dolgozott, mint a Hotel Azúr Prémium, vagy a Gere Mandula Étterme. Szandra tehetsége nem csak a konyhán belül bizonyított, de a rögtönzött főzőkurzus során is kiderült, hogy nem csak érti és szereti a szakmáját, de jól át is tudja adni az ismereteket – még olyan amatőröknek is, mint mi voltunk.

A bemutató során két ételt készítettünk el. A leves egy gombakrémleves volt, amit szalonnás gesztenye golyókkal bolondítottunk meg. Mivel a gesztenyének homogén íze volt, nagyon kellemesen kiemelkedett belőle a ropogós szalonna sós ízessége. A gombával párosítva pedig egyszerűen mennyei párost alkotnak. A főételünk most egy ropogósra sült kacsamell volt, amihez egy narancsos salátát szervíroztunk. Alapvetően egyszerűnek tűnik ez a párosítás, azonban volt benne néhány olyan csavar, amitől magasabb szintre emelte az élvezetét.

Számomra nagy élmény volt látni, hogy a kacsamellet alig fél óra alatt el lehet készíteni – ehhez szükség volt egy hagyományos vas serpenyőre és egy csoda dresszingre. Az előbbiben sült a saját zsírjában a kacsamell, az utóbbi narancsos változata került a salátára. Lássuk a recepteket, amit szerintem bátran kipróbálhattok ti is otthon!

Lancz Alexandra séf a harkányi Hotel Drávában

GOMBA LEVES, GESZTENYE BONBONNAL

Hozzávalók:30 dkg vegyes gomba (fagyasztott), 8 dl zöldség alaplé, 2 dl tejszín, 5 g só, 1 db vöröshagyma, 5 dkg vaj, 1 gerezd foghagyma

Elkészítés: A vajon megpároljuk az apróra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk a sót, hozzátesszük a gombakeveréket és a szeletekre vágott foghagymát. Lepirítjuk, pároljuk. Felöntjük az alaplével, kb. 10-15 percig gyöngyözve főzzük, tejszínnel dúsítjuk, majd turmixoljuk, tálalásig melegen tartjuk.

Sonkás gesztenye golyók (levesbetétként):

Hozzávalók: 5 dkg fekete erdei sonka (házi füstölt sonkával helyettesíthető), 10 dkg natúr gesztenyepüré

Elkészítés: A sonkát apró kockára vágjuk, egy csepp zsiradékon megpirítjuk, majd a pirított sonka felét eltesszük tálaláshoz. A maradék sonkához 10 dkg natúr gesztenyepürét keverünk hozzá, és összemelegítjük, míg krémes, egyneművé válik. Hagyjuk kihűlni, azt követően 2 cm átmérőjű golyókat formázunk belőle. Tálaláskor a tányér közepére helyezzük a gesztenye golyókat, megszórjuk sonka pehellyel, majd a fogyasztás előtt közvetlenül, leves kiöntőből körbe csorgatva tálaljuk a gomba krémlevest.

narancsos kacsamell

KACSAMELL NARANCSOS MÁRTÁSSAL, NARANCSSALÁTÁVAL

Hozzávalók: 40 dkg kacsamell, 5 g só, bors, 5 db narancs, 5 dkg vaj, 1 dl     rosé, 2 gerezd fokhagyma, 1 db római saláta, 10 dkg ruccola, 10 dkg madár saláta, 2 ek méz, 2 ek fehér balzsam ecet, 1 db narancs, 1 dl oliva olaj

Elkészítés: A kacsamellet formázzuk. A bőrét 0,5 cm-enként bevágjuk átlósan is, sózzuk, borsozzuk. Egy serpenyőt felmelegítünk, a kacsamelleket bőrével lefele elkezdjük sütni, amikor már elkezd pirulni megfordítjuk. Amikor lekérgeztük visszafordítjuk, hozzáadjuk a fokhagymát és 180 fokos sütőben 8 percig sütjük. Nyitott sütőajtónál mikor már lezártuk pihentessük 8 percig. A mártáshoz a hús szaftját egy kis forralóba átszűrjük, hozzáadunk 1 narancs facsart levét és 5 dkg hideg vajat és habverővel elkeverjük, amíg a vaj el nem olvad. A salátához a balzsamot az alábbiak szerint készítjük: a mézet felhabosítjuk, hozzáadunk 1 db cikkekre vágott narancsot és az ecetet, majd 10 percig főzzük majd szűrjük. A salátát összekeverjük és meglocsoljuk oliva olajjal és a narancsos balzsammal. A pihentetett kacsamellet szeleteljük, salátával és mártással tálaljuk.

Kapcsolódó bejegyzések