Fiatalosan Hézvízen – 5 kalandos tipp 

2019 június 24.
Fiatalosan Hézvízen – 5 kalandos tipp  bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

 Bár még mindig úgy él Hévíz az emlékezetünkben, hogy inkább az idősebb korosztály pihenő és gyógyhelye, ezt megcáfolandó, hoztam egy összeállítást arról, mit érdemes csinálnunk, ha Hévízre érkezünk.

A gyógyító tó

Mindenek előtt látogassunk el a Hévízi-tóhoz, mert egyedülálló szépsége akkor is lenyűgöz minket, ha éppen nem vagyunk a melegvizes gyógyfürdőzés hívei. Mivel a tó alacsony radontartalommal rendelkezik, kiváló fájdalomcsillapító hatással bír, és abban is biztosak lehetünk, hogy friss gyógyvízben fürdőzhetünk, mert a tó vize három naponta lecserélődik. Fontos tudnunk azt is, hogy a speciális, csak a tónak köszönhető, ion-összetételű levegő nyugtató hatással bír, így nem csak az, aki a tavirózsák között fürdőzik, de a városa érkezők egyarán élvezhetik stresszoldó hatását.
Hévíz

Aktívan a tó körül

Ha sportosan szeretnénk megismerni a várost, érdemes segway-re pattanni, és kétkeréken felfedezni a látnivalókat. Akik szívesen maradnak földközelben, azoknak javaslom, vágjanak bele egy nordic walking túrába, garantáltan nem csak idősebbeknek javallott! Mivel hatékonyan átmozgatja az egész testet, az izomrendszerünk 90 százaléka részt vesz a munkában, így akár 40 százalékkal is növelhetjük a kalóriafelhasználást. Emellett kiváló lehetőség a látnivalók megismerésére, és persze szuper közösségi program.
nordic walking

Kalandos utakon

Kényelmes és egyben játékos választás, ha a hévízi Dottó városnéző kisvonatra pattanunk, ami végigvezet minket a városon, majd útját a hévízi mulatónegyednek is nevetezett Egregyi Borúton zárja. A borospincék egyedi hangulata minden napszakban megragadó, de esténként megtelnek a szőlősorok között fekvő éttermek, borozók, és a kellemes falatozás mellett az élőzene kísérete még megkapóbb. A vacsora lemozgásához javaslok egy könnyed sétát, csupán 25 perc a központ gyalogosan, azonban az út során olyan látnivalók várnak minket, mint az Árpád-kori Magdolna templom, vagy a római kori romok.
grape-3613298_1920

Koccints a főutcán!

Keszthelyre mindenképpen kiránduljunk el, hiszen a város szépsége, a kastély pompája önmagában is egy remek program. A kirándulást fűszerezzük egy borkóstolóval, mégpedig Keszthely központjában, a Pampetrics Borkereskedésben. Egy utánozhatatlan prossecco kóstolót javaslok, amit a borbár vezetője, Pompetrics Milán tart. A kereskedés mintegy 1200 féle borkínálatában jócskán akad tesztelésre érdemes prossecco és pezsgő, amelyhez ínyenc kóstoló falatok dukálnak, mint a prosciutto, a kolbász, vagy az ízes sajtválogatás. A főutcán üldögélve, a kellemes nyáreste hangulatát meghosszabbítva ez egy kitűnő választás!
dav

Kényeztetés minden érzékszervnek!

Ha a kulináris élvezetekkel már elteltünk, itt az idő, hogy más érzékszerveinket is kényeztessük! Például bőrünket egy kiadós masszázzsal, amit a Danubius szállodák kiváló terapeutái magas fokon űznek. Sokkal könnyebb a nyári barnaság megszerzése, ha a bőrünket időről időre egy peelinggel átdörzsöljük, jelen esetben érdemes tesztelnünk egy mandulamagos peelinget mandulaolajos masszázzsal. A gyengéd bemasszírozás során a mandulaörlemény finoman eltávolítja az elhalt hámsejteket, majd egy 30 perces masszázs következik, amely tökéletes relaxációt ad. A mandulaolaj gazdag forrása az A-, B-, E- és D-vitaminoknak, így kiváló antioxidáns, extra hidratáló és csodálatosan megújító erővel bír a kötőszövetekre.
wellness image

Kényeztetés A-tól Z-ig

Az igazi kikapcsolódás akkor kezdődik, amikor a család minden tagja, kicsik és nagyok egyaránt élvezik a pihenés pillanatait. Ebben segít nekünk a Danubius Aqua szálloda, amely szuper gyerekprogramokkal gondoskodik a kicsik szórakoztatásáról. A Bubbles Club tagjaként a mesés kissárkányok mindent elkövetnek azért, hogy a gyerekek valóban élményekkel gazdagodjanak, de a szálloda wellness terében található medencetér csúszdákkal, mászókákkal, pancsolókkal várják a gyerkőcöket. Külön jó hír, hogy a szálloda all inclusive szolgáltatást kínál, vagyis nem lesz gond sem az alapanyagok beszerzése, sem az elkészítése, mert az a nap szinte minden időszakában rendelkezésünkre áll harapnivaló.
Aqua szálloda külső 2_k

+1 extra tipp:

Ha valami egészen egyedire vágyunk, akkor irány a halpedikűr! A Hotel Aquaban a lábaink megszépülhetnek, köszönhetően az apró Gurra Rufa halacskák serény munkájának. Nem kell mást tennünk, mint harminc percre belógatni a megfáradt lábakat az előkészített fürdőbe, és a serény halacskák alaposan megtisztítják a lábunkat az elhalt bőrsejtektől.

Kapcsolódó bejegyzések