Neked hány táskád van? Fogadjunk, hogy rengeteg, hiszen minden alkalomra másik kell, de az is lehet, hogy mindenféle színből sorakozik egy a szekrényben. Nem vagy ezzel egyedül, a táskarajongók sora egyre nő, amiről Kalmár Zsuzsanna, a SuziartBag tervezője is boldogan mesél.
A SuziartBag különleges táskáiban az a jó, hogy éppen olyan lesz, mint amit te szeretnél, mert a Suzi szívesen megvalósítaja álmaidat, ha éppen nem találnád meg a neked tetszőt a hatalmas kínálatból. Színek, minták, fazonok óriási választéka lenyűgöző, de hogy honnan indult a márka története, és milyen terveket dédelget a négygyermekes édesanya, arról többet megtudhatsz a vele készült beszélgetésemből.
Hogyan jött az életedbe a táskatervezés? Egész életemben alkottam valamit. Már az általános iskolában a batikolt munkáimmal több kiállításon is bemutatkozhattam. A szakmai tudást Édesanyám műhelyében szívtam magamba, aki méretes szabó volt. Gyakran segítettem neki. Természetes volt, hogy ilyen pályát választok majd. Az iskolák után az első vállalkozásomban egy barátnőmmel közösen, TISU márkanéven terveztem és készítettem minőségi gyermekruhákat, amiket az egész országban kapni lehetett. Ekkor még csak egy gyermekünk volt. Ebben a vállalkozásban rengeteget tanultam, és sok ismerettségre tettem szert. Végül is úgy alakult, hogy otthon ragadtam pár évre, született még három gyermekünk. Közben varrtam itthon mindent, ami csak eszembe jutott. Mackókat, babákat, patchwork technikával takarókat, persze mindent a családom részére. Ekkor kezdtem a táskákkal foglalkozni, és mivel nagy sikere volt a barátaim körében, megjöttek az első megrendeléseim.
Milyen ismeretekkel rendelkeztél ehhez, hogyan tudtál elindulni? Mivel nem vagyok bőrdíszműves, a táskák kivitelezésére saját módszert alakítottam ki. A ruhaiparban eltöltött idő alatt rengeteget tanultam, marketing és kereskedelmi tapasztalataim is voltak. Sokat segített, hogy 2014-ben 3. lettem a Vida Ági féle ‘Év anyavállalata’ versenyben. A mai napig folyamatosan tanulok.
Mi volt a cél, milyen táskákat szerettél volna megvalósítani? Elsősorban praktikus és jól használható táskákat szerettem volna készíteni, amit szeretnek az anyukák és a dolgozni járó nők is. Az a jó, ha egy táska öltöztet, és mivel nagyon szeretem a színeket, legyen minél színesebb és vidámabb.
Az elmúlt években hogyan változott, hogyan fejlődött a SuziartBag? Az első pár évben – amíg aludtak vagy közösségben voltak a gyerekeim – itthon dolgoztam. Majd idővel sikerült a lakhelyünkhöz közel kialakítanom egy műhelyt, ahol a mai napig is dolgozom, dolgozunk a kollégáimmal. A fejlődéshez rengeteg munka és energia kellett, de mindig az volt a célom, hogy megtaláljam az egyensúlyt a gyerekek és a vállalkozás mellett. Ez most is nagyon nehéz feladat, szerencsére a férjem mindenben támogat.
Milyen anyagokat használsz? Mi a kedvenc? A táskáimból nem szokványos kollekciókat tervezek, hanem folyamatosan készítek újdonságokat. Az új anyagokat mindig keresem, külföldön és itthon is vásárolok. Ezekből inspirálódok. Nagyon szeretek kisérletezni, általában az anyaghoz tervezem a táskát. Főleg nagyon jó minőségű textilbőrt használok, ezeket fazontól függően kombinálom design vásznakkal, bútorszövetekkel.
Hogyan látod, hogyan és miért vásárolunk magunknak új táskát? Mivel rendszeresen kiállítok a WAMP design vásáron, itt személyesen tudok találkozni a vevőimmel, akiknek a véleménye a legjobban számít! Minden javaslatot figyelembe veszek, és ha tudom, beépítem a táskáimba. Tapasztalatom szerint mi nők, mindig újabb és újabb táskára vágyunk. Ha megszeretünk egy fazont, akkor több színben is beszerezzük. Legtöbbször a kényelem, a praktikusság számít.
Kik a vásárlóid és mit keresnek legtöbbször? A webáruházamba is folyamatosan cserélődnek a minták és fazonok. Rengeteg törzsvásárlóm van, kívétel nélkül nagyon kedves emberek. Az a tapasztalatom, hogy van igény az egyediségre, a kézműves termékre. Fontos, hogy ne jöjjön szembe ugyan az a darab. Szerencsére egyre többen vásárolnak magyar kézművesektől, iparművészektől, olyanok is gyakran vásárolnak, akik megengedhetik maguknak a legnagyobb, legdrágább márkákat is.
Egyedi kéréseket is teljesítesz. Mi volt a legkülönlegesebb kérés, amivel megtaláltak? Természetesen egyedi kívánságokat is szívesen teljesítek! Ilyenkor viszont alaposan át kell beszélnünk a kívánságot, mert csak akkor vállalok el egy táskát, ha a végeredmény nekem is kedvemre való. Különleges kérésem több is volt már, kedvenc festmény vagy motívum is került a táskáimra. Céges megrendelésekkor a cég lógójának színeit szoktam használni a tervezéskor. Ezeket a feladatokat nagyon szeretem.
Hogyan látod magadat, a márkádat néhány év múlva? Azt, hogy mit hoz a jövő, nagyon nehéz megjósolni. Most, hogy már a legkisebb gyermekem is elmúlt 11 éves, kezd több időm lenni. Szeretnék tovább fejlődni, de a világ mostani helyzete sajnos megnehezíti a dolgomat. Újra lendületbe kell kerülnöm, és még többet dolgoznom. Szeretnék külföldön is érvényesülni, remélem sikerülni fog.