Zentaí Emese fiatal kora ellenére már komoly múltat tudhat maga mögött, hiszen 2016 óta önálló márkával jelentkezik. Éterien könnyed alumínium ékszereire a minimalista stílus jellemző, melyeket akár a különféle kollekciókon belül is variálhatunk. A Zemse új vonalakra készül: Emese ötvösművészként újabb stílusirányzatokkal lepte meg vásárlóit.
2016-ban készítettem egy interjút veled, amit itt olvashattok. Azóta eltelt 5 év, mi változott az életedben?
Sok minden változott. Végeztem művészeti menendzserként és ötvösként is. Idén szeptembertől aranyművesként tanulok tovább. 2016 óta tíz kollekciót terveztem, így visszatekintve rájuk, azt érzem, hogy egyre kiforrottabbak az ékszerek, sokkal tudatosabban építgetem a márkát is. Azóta több kollaborációban is részt vettem, illetve már több egyedi üzleti megrendelésem is volt, például a L’or Magyarországgal és az ÖrkényPonttal. De céges karácsonyi ajándékokat is terveztem már, az ilyen jellegű projekteket is nagyon szeretem.
Hogyan látod, visszatekintve az akkori álmaidat maradéktalanul elérted?
Van, ami megvalósult, és van, amiért még dolgozom. És van olyan, ami sokkal, de sokkal jobban alakult, mint bármikor is elképzeltem. Mindig is szerettem volna egy saját üzletet és tavaly szeptemberben sikerült megnyitnunk négy tervező társammal – Kontur Fashion, Moono Jewelry, Nati 100% Pure Idea, White lemon – smartwear for women és Zemse – a PRIZMA Designer Store-t.
Mostanra pedig az alapítókon kívül, további négy tervező csatlakozott hozzánk: Laoni, Cremio, Illeshandmadeshoes, Viraganna Hatdesign. Így már kilenc, csodálatos tervező termékei találhatóak meg az üzletünkben. A Prizmában minden nap másik tervező segíti a Vásárlót – az én napom a kedd – így ezeken a napokon lehetőség van egyedi rendeléseket megbeszélni. Ezt a törődést nagyon szeretik az ügyfeleink is.
Időközben belekezdtél az ötvös szakma kitanulásába. Miért érzeted úgy, hogy ez fontos, szükséges számodra?
Mindenképp szerettem volna megtanulni az alapokat, és megismerkedni a különböző technikákkal. Alapvetően fémmel szeretek dolgozni és a későbbiekben nemesfémmel is szeretnék, ehhez pedig szükséges a szakma ismerete és a végzetség. Az ötvös után az aranyműves képzést is szeretném elvégezni, így még inkább kinyílik számomra az ékszerkészítés világa.
Továbbra is úgy érzed, hogy az alumínium és a belőle készített ékszerek az örök szerelem?
Az első szerelmet senki nem felejti, így én sem Mindenképp marad az alumínium vonal is, mert szeretik a Vásárlóim. Könnyedsége, mattsága, egyszerűsége miatt. Illetve én is újabb és újabb oldalát ismerem meg, például a legutóbbi kollekciómban érdekes, kalapált textúrát adtam az ékszereknek. De párhuzamosan elindult és fejlődik az ötvösékszerek vonala is. Most még csak sárgarézzel dolgozom, de mindenképp szeretnék majd nemesfémekkel is.
Min dolgozol éppen?
Nemrég fejeztem be a Nimfa kollekcióm ékszereit, melyeket kifejezetten alkalmakra (esküvőre, randevúra, Nőnapi és Anyáknapi ajándéknak, ballagásra) terveztem, de hétköznap is remekül viselhető darabok. A Nimfa mellett pár karakteres gyűrűn dolgozom, ezek korábbi fazonok újragondolásai. Illetve jelenleg a tavaszi/nyári kollekciómat készítem, ami a Fragment nevet kapta. Ez az alumínium kollekció.
Mitől lett ez a kollekció más, mint a korábbiak?
A Nimfa anyaghasználatában és megjelenésében is eltér a korábbi kollekcióimtól. Ezeknek az ékszereknek az alapanyaga sárgaréz, melyek ródiumozott és aranyozott verzióban érhetőek el. A kollekció finom, könnyed, bájos darabokból áll, és két motívumra épül: szív és virág. A virágos ékszerek a mezők vad virágainak szépségét idézik. De a kollekció legizgalmasabb darabja a szíves gyűrű, mely egy mozgó darab, vagyis viselve körbe forog a viselője ujján.
Hogyan élted meg az elmúlt egy esztendőt?
Hullámvölgyekkel. Az első pár hónapot még egész jól viseltem, de volt nehezebb időszakom is, amikor semmihez se volt kedvem, csak sorozatokat néztem. Szerencsére ez nem tartott sokáig, és inkább új ötletek kidolgozására és kísérletezésekre fordítottam az időt. A Nimfa kollekció is ennek a lelkesebb időszaknak köszönhető.
A te munkádban hozott változást az, hogy inkább az online térbe kerültek a vásárlások zöme?
Évek óta van saját webáruházam, így szerencsére nem tavaly nyáron kellett létrehoznom egyet. Érezhetően megnőtt a napi látogatók száma az oldalon, illetve szerencsére a rendelések is megnövekedtek, amiért nagyon hálás vagyok. De nagyon hiányoznak a személyes találkozások, vásárok. Többek között ezért is nagyon örülök, hogy tervezőtársaimmal létre hozhattuk a Prizmát, mely pótolja a személyes találkozások hiányát.
Szeretted volna, hogy lakberendezési tárgyakat is készíts alumíniumból. Ez az irányvonal bevált?
Igen, nagyon szeretik. Most már többféle falióra, asztalióra, tálca és egyéb dekorációs tárgy is része a HOME vonalamnak, amit mindig igyekszek bővíteni. Az órákat szívesen választják letisztult, skandináv stílusban berendezett lakásokba vagy irodákba, de előszeretettel vásárolnak belőlük ajándékba is, összeköltözésekkor, vagy lakás felújításhoz, céges ajándékként. De volt rá példa, hogy céges karácsonyi ajándéknak készítettem faliórákat a cég partnerei számára. Most ősszel is szeretném bővíteni a home vonalat egy új termék típussal, ami nagyon közel áll hozzám, és szerintem szuper hangulatot tud varázsolni az otthonunknak, de erről egyelőre nem árulhatok el többet.
Mi az, amit meg szeretnél valósítani az előttünk álló 2021-es évben?
Szeretnék egy saját műhelyt, kinőttem már az itthoni részemet. Nagyon várom az aranyműves képzést, sajnos 2020 őszén nem tudott elindulni. Tavaly karácsonyra már több egyedi rendeléssel is megkerestek, ezt szeretném majd tovább bővíteni, és akár már eljegyzési gyűrűket, jegygyűrűket készíteni.