Amikor találkozik a kimagasló grafikai tehetség a divattal, mindig valami fantasztikus, újító, akár meghökkentően egyedi születik. Így van ez ebben az esetben is, hiszen a FrídaZ márka tervezője, Kovács Frida nem mindennapi ruhákat tervez. Nőknek és férfiaknak egyaránt.
Őrületesen erős, karakán, és felismerhetően stílusos grafikákkal díszíted a FrídaZ termékeit. Voltaképp mi mindennel foglalkozol? Hát most száz százalékig erre, vagyis a FrídaZ-ra koncentrálok. Mindig valami új dolgon töröm a fejem, hogy mit is tudok még magamból kihozni, mert hát ki ne szeretné magából a maximumot.
Milyen végzettséged van, és hogyan keveredtél a kézműves tárgyak világába? A végzettségem díszítőfestő, de stylistkodást is tanultam. Művészeti szakközépbe jártam, de miután elvégeztem, évekig nem is nagyon alkottam, majd egyszer csak elkezdtem festeni, és szépen kialakult, hogy mit is szeretek, vagyis, hogy milyen témában szeretek festeni. Ezt követően a stylist iskolában rá kellett jönnöm, hogy önmagában kevés nekem az, amiből a stylistkodás áll, és azon agyaltam, hogyan tudnám a képeimet hordható felületekre tenni. Így jött a FrídaZ ötlete, hogy a nagyon színes képeimet egy letisztult egyszerű dolgokra tegyem.
Mennyire könnyű vagy nehéz pasiknak tervezni? Én nagyon szeretem, ezért könnyű! Ami azt illeti, az elején, amikor úgy döntöttem, hogy kellene egy erősebb vonultat a „csajosabb” minták mellé, akkor érdekes volt statikusabb mintákat csinálni, kevesebb színt használni, mert a srácok sokszor félnek a színektől. Én mondjuk, minden mintámat unisexnek tartom, persze ez nézőpont kérdése.
Hogyan megy ez neked ilyen jól? Azt gondolom, azért, mert mindig pontosan azt csinálom, és úgy, ahogyan azt kitalálom, és nem sodródom az árral. Nem szabad túl sokat agyalni, túlgondolni azt, hogy mit akarok a következő kollekciómba. Inkább hagyni kell érni, formálódni, amíg végül a legjobb minőségében tudom létrehozni a mintákat.
Ha meg kellene nevezni a stílusodat, mi lenne az? Hát ez egy nehéz dolog. Nem szoktam skatulyázni, de ha választanom kéne, azt mondanám pszichedelikus 😀 vagy legalábbis valami megfoghatatlan, mégis szerethető.
Mi az, amivel leginkább szeretsz foglalkozni? Hát természetesen minden olyan dologgal, ami kifejező. Szó szerint éjjel-nappal zenét hallgatok. A zene nagyon fontos számomra, évekig hastáncoltam, körülbelül egy éve dobolni tanulok. Próbálok minél több izgalmas dologgal foglalkozni, és minél több témában kipróbálni magamat.
Kik azok, akik rád bukkannak és végül a törzsvásárlóid lesznek? Változó, volt már megrendelésem babynek és volt, hogy egy idős hölgy rohant haza a névjegyemmel, hogy megtalálhasson a facebookon, és az unokáinak pólót rendelhessen . Érdekes módon nem csak az extrém arcok találnak meg, és ez tetszik.
Hogyan képzeled el a jövődet? Mivel szeretnél foglalkozni? Természeten ezt szeretném csinálni, persze folyamatosan bővíteném a ruha kollekcióimat, szóval szeretném egyre komolyabbá tenni a márkámat. A határ a csillagos ég.
Mit tervezel a következő időszakra? Most több minden is van a fejemben, illetve rengeteg, még fel nem használt mintám is van. Már régóta szeretnék egy cirkuszos Freak show témájú kollekció. Ez azonban folyamatosan változik, formálódik, de előbb vagy utóbb mindegyik napvilágot lát. A téli időszakra pedig több, izgalmas táskával is készülünk.
Hol lehet veled és a munkáiddal találkozni, hol tudjuk megvásárolni? Mostanában kezdtem el a Design Passage-on árulni, vagyis a DIP-en, de tervezem több vásár beiktatását, illetve készül egy webstore is. Persze e-mailen és a facebookon is lehet tőlem rendelni.