Lepd meg Édesanyát kézműves magyar alkotással!

Arra gondoltam, hogy egy gyűjtéssel segítek nektek abban, hogy megleljétek azt az Anyák Napi meglepetést, amivel szeretteiteknek kedveskedhettek. Ebben a csokorban néhány olyan tervezőt, alkotót válogattam be, akik a divat témakörében alkotnak.

Hímes párna szívhez szóló üzenettel

A Matyó Design munkásságát évek óta figyelemmel követem, egyfelől mert szívügyem a hagyományok őrzése, másfelől, mert példaértékű az a munkásság, amit a márka mögé tettek. Ha még nem ismernéd a történetüket: Váczi Rozi úgy döntött, hogy szülőfaluja, Tard hagyományait felkarolja, és ezzel a mozgalommal ma 27 hímzőnőnek ad munkát. Persze a vírus ott is borított mindent, de szerencsére a hímzés továbbra is halad. Most éppen Anyák Napjára rukkoltak elő egy kedves ölettel: matyóhímzéses párnákat rendelhetünk Édesanyánknak, különféle feliratokkal.

Üzenet a nyakláncon

A T’aan Jewelry finomsága és nőiessége, minimalista stílusa nem csak a fiatalok számára lehet vonzó. Kiváltképp, ha az ékszerbe egyedi üzenet, egy név, vagy egy szép gondolat kerül. Az ékszerek „metal stamping” technológiával készülnek, gold filler és sterling ezüst alapanyagokból. Anyák Napja alkalmából akár egy fülbevalót, egy karkötőt is küldhetsz, ráadásul személyes üzenetedet is postázzák egy kinyomtatott üdvözlőkártya formájában.

taanjewelry

Gyantába zárva

A virág örök maradhat, ha megfelelő körülmények között tarjuk. Ilyen lehet az öko gyanta is, amibe a szárított növényeket légmentesen belerejtik, így nem nedvesednek, nem színeződnek el, hosszútávon megőrzik szépségüket. Mivel az ökogyanta nagy keménységű, kristálytiszta anyag, ezért törhetetlen, így szállítás közben sem sérülhet meg. Az Ammil Design oldalán olyan szépségekből tudtok válogatni, amiket Orsolya saját kertjéből vagy akár egy kirándulás során gyűjtött. A szállítási költség nélkül most egyből a megajándékozottnak küldheted!

ammildesign

MOM WOW

Egy ilyen szerintem minden anyukának járna! Ez a felső mindent elmond arról, hogy mi nők mi mindenre vagyunk képesek. Az elismerést nem mindig mástól kell várni, ha mi magunk tudjuk, hogy fantasztikus munkát végzünk, ne féljünk ezt a megmutatni a világnak. A felsőket akár magánuknak is választhatjuk, de ajándéknak is szánhatjuk, a részletekről itt olvashatsz. Keressétek itt!

Sujtásban mesélve

Rigó Emese varrott, sujtás ékszereket készít, nem is akárhogyan. A hagyományos technikát saját elemekkel színesítette, ráadásul ékszereibe bőven kerülnek az álomszép ásványi kövekből is, így a végeredmény egy kifinomult kiegészítő lesz, ami elég karakteres ahhoz, hogy első pillantásra megszeressük. Az Emily Soutache oldalon most külön kollekció vár benneteket, benne 12 féle ajándék, amit tervezőjük kifejezetten Anyák Napjára tervezett.

emily_soutache

Áldásos ásványi kövek

Az ásványékszereket én is nagyon kedvelem, hobbi szinten néha fűzök egyet, egyet. A MinEras ásvány ékszerek pont azt a kifinomultságot hozzák, amit én is szeretek. Nem túl sok, de éppen elég változatos ahhoz, hogy mindenki ráleljen a saját kedvencére. Anyák Napi tipp: anya-lánya karkötő páros.

MinEras asvanyekszerek

Megfestett női lelkek

Kelemen Ágnes a női lelket keresi és festi meg érzéki finomsággal. Saját festményeit foglalja brossba vagy nyakékbe, amelyek kép formájában is meg tudunk vásárolni. Anyák Napja kapcsán mégis a brossokba szerettem bele, mert ezek az örök érvényű ékszerek generációkat kötnek össze. Talán te is emlékszel még nagymamád, vagy dédikéd ékszereire, az én drágáim nagy szeretettel viselték ezeket, az év bármely napján. Ezt az érzést hozza vissza számomra Ágnes bájos ékszerei.

Soha el nem hervadó virág

Dugas Erika leheletfinom selyemkendői életre kelnek, ahogy a művészeti alkotás elkészül. Ha szeretnél egyedi sálat, kendőt választani édesanyádnak, akkor jó helyen jársz. Bár lehet, most az idő rövidsége már nem teszi lehetővé az egyedi kérések teljesítését, érdemes megjegyeznünk, hogy Erika bármilyen álmunkat teljesíti. Sőt, az ajándékdobozt is kicsinosítja, így ugyanazzal a mintával, díszdobozban érkezik majd a meglepetés.

Dugas Geléria

Színes álmokat kívánok!

Hoztam még egy gyöngyös ékszert, aminek épp az összetettsége és a színek párosítása tetszett nagyon. Koltai Szilvia ékszerei mozgalmasak, színesek és változatosak. Sok, sok karkötő és nyaklánc közül választhattok, amik között aszerint is mazsolázhattok, hogy figyelembe veszitek, milyen stílust kedvel Édesanyátok. Persze érdemes a színtípusokat is nézni, hiszen akkor lesz harmonikus a történet, ha viselőjéhez illik az, amit visel.

Koltai Szilvia

Gyöngyös ékszerek

Kalmiandigyöngy oldalán olyan gyöngy érszereket találtok, amik ámulatra méltóak. Nehezen tudnék választani, mert nem csak a stílusok, de a technikák is nagyon változatosak. Mindenesetre, ha felmentek az oldalra, szánjatok rá időt, hogy megtaláljátok a legszebbet Anyukátoknak. Ha sikerült választani, már csak egy üzenet Andinak, és ő postaköltség nélkül küldi is az ajándékotokat a címzettnek.

kalmanandigyömgy

Kapcsolódó bejegyzések