Kovács Nóra Minden másodpercben megáll egy kidobott textíliákat szállító kukásautó egy szeméttelepen, hogy kiürítse a terhét – nem is hinnénk, hogy a globális ruhaipar éves szinten 92 millió tonna szemetet produkál. Tragikus, hogy ebben elég komoly tételt képviselnek az el nem adott, valójában vadonatúj, sosem használt áruk.
Ráadásul nem is elenyésző a részarányuk: 2016-os adatok szerint az Európába importált ruházati cikkek csupán harmadát sikerült teljes áron értékesíteni, harmadukat pedig árkedvezménnyel. A megmaradt egyharmadot vagy elégették, vagy különböző szeméttelepeken kötött ki.
Óriási a karbonlábnyom
A hajón – és az esetek többségében a javarészt járható Szuezi-csatornán – érkező olcsó pamutcikkek fölött már többször is megkondult a vészharang. Legutóbb és a leghangosabban a világjárvány hatására, amely ráirányította a figyelmet a kontinenseken átívelő ellátási láncok sebezhetőségére.
Közben olyan – szintén nem újkeletű – problémák is reflektorfénybe kerültek, mint például a pamuttermékek kirívóan nagy ökológiai lábnyoma. Utóbbinak nem kevés szerepe van abban, hogy a divatágazatot sokan a világ öt legszennyezőbb iparágai közé sorolják. A gyapottermesztés rendkívüli vízigényét jól mutatja az a kietlen pusztaság, amely fél évszázad alatt a Föld egykoron negyedik legnagyobb tava, az Aral helyén keletkezett. Ahogyan az a tény is, hogy egyetlen farmerhez elegendő pamut megtermesztéséhez annyi vízre van szükség, amennyit egy négytagú család átlagosan egy hónap alatt használ el.
Reflektorfényben a festékszublimáció
Ebbe a nem túl szívderítő képbe hoz be új színeket egy olyan eljárás, amely forradalmasíthatja a textilnyomtatást. A festékszublimáció kulcsa a hőérzékeny festék, amely a szükséges hő és nyomás hatására beszivárog az alapanyagba. Azaz nem csupán felületet képez a textilen, mint a korábbi megoldások, hanem annak részévé válik. Ráadásul úgy tapad meg az anyagban, hogy azon nem halmozódik fel festék, hanem eltűnik benne. Az eredmény elképesztően élénk, élethű színek, sem digitális utómunkát, sem speciális technikákat nem igénylő, valódi árnyalatok, nem mellékesen pedig a tartósság: az így nyomtatott textil jobban ellenáll a mosásnak, és a gyűrődést is jobban bírja, nem hámlik le róla a festék.
A digitális textilnyomtatás jóval fenntarthatóbb, mint a hagyományos textilipari eljárások. Ha csak az előállítást nézzük, a végtermék 27 százalékkal igényel kevesebb vizet, amelyet – a klasszikus gyártással ellentétben – melegíteni sem kell, így a folyamat energiaigénye is kisebb. Ez összességében 40 százalékkal csökkenti a ruhakészítés karbonlábnyomát. A fenntarthatósági előny fokozza, ha mindezekhez hozzávesszük azt is, hogy az így készülő textiltermékeket nem többezer mérföldről szállítják, hanem helyben állítják elő. Arról nem is beszélve, hogy ezzel a hetekben mérhető átfutási idő is néhány naposra zsugorodik.
A színpadon már bizonyított
Festékszublimációs eljárással készültek azok a színpompás ruhaköltemények is, amelyek Lady Gaga négy évvel ezelőtti világkörüli koncertsorozatát, a Joanne World Tour-t tették látványban is emlékezetessé. A legifjabb divattervezők nemzedékéhez tartozó Richard Quinn három hét alatt jutott el a vázlatoktól odáig, hogy több mint két tucat ruhát és jelmezt nyomtatott az Epson festékszublimációs nyomtatóján az énekesnőnek és a táncosoknak. Ezeknek maximálisan állniuk kellett a sarat, hiszen a húszhetes maratoni koncertturné hatvan helyszínt foglalt magában a világ 12 országát érintve.
A fenntarthatósági és lokális előnyökön túl az is az eljárás malmára hajtja a vizet, hogy a digitális technológia segítségével a kisebb divatcégek is labdába rúghatnak. A speciális textilnyomtatókon akár egy-egy terméket is lehet készíteni, nem kell egy egész gyárat beindítani ahhoz, hogy egy tehetséges tervező legyártsa a saját kollekcióját.
