Molnár Gréta legújabb szerzeménye, a „Gyermek” Anyák Napján debütált!

2018 május 12.
Molnár Gréta legújabb szerzeménye, a „Gyermek” Anyák Napján debütált! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Molnár Gréta legújabb dala, nem véletlenül látott napvilágot Anyák Napján. Egy csodáról szól: az anyaság érzésének minden szépségét egy dalba sűrítette, amellyel könnyen azonosulhat minden szülő. Gréta korábbi dalai is hasonlóan érzelemdúsak voltak, a mostani Gyermek című számmal azonban egy olyan mű született, amely célzottan egyetlen személynek szól, fiának, Dávidnak.

„Korábban is igyekeztem a hála érzetét megfogalmazni és dalba önteni, ám most úgy éreztem, szeretnék egy olyan számot, amely az anyaságról, az anyává válásról szól, és arról a csodáról, amit minden édesanya megél akkor, amikor egy gyermek érkezik hozzá. Ám mindezeken túl azt is szerettem volna elmondani, hogy az anya-gyermek kapcsolat egy kétirányú kapcsolat, hiszen én is rengeteg szeretet kapok a fiamtól, és mindezeken túl, rengeteget tanulok tőle.”   

Molnár Gréta Gyermek borító

A csodálatos dalhoz egy álomszép klip is készült, amelyben a szülő-gyermek kapcsolat minden szépsége megmutatkozik, és érezhetővé válik, milyen erős, szeretetteljes kötelékről van szó. A dalban Nádor Dávid énekes, dobos (aki egyben Gréta ének tanára is) vokálozik.

Molnár Gréta_ChicAndCharm

„Régóta fontolgattam, hogy ehhez a dalhoz egy klipet is szeretnék, és vártam addig, amíg a legjobb csapat össze nem állt. Szerencsére találtam egy fantasztikus helyszínt, ahol Jimy J. Hollywooddal és csapatával dolgozhattam együtt, nekik köszönhetem a profi hozzáállást és a lenyűgöző végeredményt.”

A Gyermek magyar és angol nyelvű videoklipje 2018. május 6-án látott napvilágot, ma már a legtöbb elosztón megtalálható.

Link: https://www.facebook.com/molnargretaofficial/

Link: https://www.instagram.com/gretamolnarofficial

Az énekesről:

Az éneklés mindig is nagy szerelem volt Molnár Gréta számára, ám a végzett közgazdász a marketing, PR, sales vonalon indult el. Az évek folyamán sportedző, személyedző képesítést szerzett, a mai napig pilates oktatóként dolgozik. Sokszínűségét tovább dicséri, hogy létrehozta saját szépség, egészség magazinját, www.frizuraszepseg.hu-t, amelyet szerkeszt és ír.

Molnár Gréta_ChicAndCharm

A pilates volt az, amely ráébresztette, az álmok arra valóak, hogy megvalósítsuk őket, így visszakanyarodott az énekléshez. Ehhez egy szignál feléneklése adta az kezdő lökést: ráébredt, hogy számtalan dalötlet él a fejében, amellyel érdemes lenne valamit kezdeni. A szövegírás, dalírás első lépéseként született meg a jó hangulatú karácsonyi dal, a Santa Bring Me a Real Kiss . Ez után következett a Never Give Up  amely a reményekkel teli életről szól.

Legújabb dalának elkészítése sok előkészületet és szervezést igényelt, ám a végeredmény magáért beszél: Gréta egy csodálatos dalt hozott létre, mely minden szülő szívét megindítja. A dal elsőként angol nyelven látott napvilágot, The Greatest Treasure In My Life, melyet Czomba Imrével közösen komponált, angol nyelvű szövegét az énekesnő írta. A magyar változatban, amely a Gyermek címet kapta, Jakab Andrea szövegíró munkáját hallhatjuk. Az ének felvétele a Szabó Miklós stúdiójában készült.

Molnár Gréta_ChicAndCharm

Zene: Molnár Gréta – Czomba Imre; Angol szöveg: Molnár Gréta; Magyar szöveg: Jakab Andrea; Vokál: Nádor Dávid; Ének felvétel: Szabó Miklós; Mastering: Czomba Imre; Video – Rendező Jimy J. Hollywood, Operatőr: Mayer Zoltán, Gyártásvezető: Gál Kornélia; Helyszín: Ndustrial; Smink: Schlovicskó Kata; Haj: Nemes-Meggyes Zsuzsanna; Ruha: Navona Fashion