Kipróbáltam a Toman 21 napos Életmódváltó programját! Bevált!

2020 június 7.
Kipróbáltam a Toman 21 napos Életmódváltó programját! Bevált! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Majd kiugrottam a bőrömből, amikor meghallottam, hogy Toman Szabina egy új Toman Diet koncepcióval rukkol elő, éppen a karantén csúcsán. Nem kellett sokat noszogatni, hogy részt vegyek a 21 napos életmódváltó programban, mert eddig csak jó tapasztalaton volt a korábbi Toman diéták kapcsán, tudtam, ebbe is belevágok majd.

Úgy is vehetjük, hogy rutinos Tomanozó vagyok, hiszen a márka 2016-os indulásakor már volt módom arra, hogy megismerjem és leteszteljem a Toman Diet szakaszos diétáját. Akkor óriási öröm volt, hogy rövid idő alatt csak úgy peregtek le a kilók rólam.

Négy év azonban sok idő, és karanténnal együtt járó mozgásszegény életmód sem tett jót az alakomnak, tagadhatatlanul felugrott rám néhány kiló. Hiába a felismerés, ha nem követi tett. És hiába az akarat, ha az nem elég erős vagy kitartó. De csapatban minden más….

Toman 21 napos Életmódváltó Program

Amikor május 18-án belefogtam a 21 napos Életmódváltó Programba, még nem tudtam, hogy pontosan milyen táplálkozási rendszer áll mögötte. Nyilvánvaló volt, hogy ez most más lesz, mint a szakaszos diéta, mert annak a hossza is más volt, és jóval drasztikusabb megszorítások mellett működött. De azt tudtam, hogy ez a 21 napos verzió egy új látásmódot, egy új táplálkozási rutint visz a mindennapjaimba.

Toman 21 napos Életmódváltó Program

21 nap éppen elegendő arra, hogy megtanuljuk, mennyire feleslegesek a nassolások, és mennyire könnyen betarthatóak az étkezési szabályok. Ráadásul a Toman fehérjék mellett nehéz éhezni…

A 21 napos program több lábra támaszkodik. Egyfelől beveti a szuper fehérjeporokat, amikből édes és sós is megtalálható a napi menünkben, de ezt kiegészíti olyan receptekkel, amelyeket egy kis előzetes felkészülés után könnyűszerrel elkészíthetünk. Ennek köszönhetem például, hogy rákattantam a töltött padlizsánra. Jelentem, napi szinten el tudnám fogyasztani…

IMG_20200529_084534

De a rendszeres táplálkozáson túl arra is figyel a program, hogy aktív életet éljünk. Járjunk el sportolni, futni, tornázni, kinek mi a kedvenc mozgásformája. Ha ez nem menne egyedül, akkor az Együtt könnyebb Toman-nal FB csoportban még videot is kaptunk motivációként. És ha már a FB csoport szóba került! Sokkal könnyebb egy diétát végig csinálni úgy, hogy egy támogató közeg vesz körbe, ahol nincsenek kínos vagy suta kérdések, ahol bátran lehet kérdezni, panaszkodni és természetesen dicsekedni az elért eredményekről. Mert itt együtt vagyunk, egymást támogatjuk.

IMG_20200520_114052

A csoportba ráadásul Szabina is gyakran bekukkant, nyomon követi minden napunkat és támogat minket abban, hogy eredményesek legyünk. A 21 napos Életmódváltó program tökéletesen alkalmas arra, hogy átlendüljünk azokon a holtpontokon, amiken egyedül eddig nem jutottunk el.

Toman 21 napos Életmódváltó Program

Nekem a kezdet volt a legnehezebb. Elfogadni azt, hogy nem ehetek akkor és azt, amit éppen kitaláltam, hanem az életem egy rend szerint halad, aminek aktív részese kell, hogy legyek. Mit jelent ez? Azt, hogy előre kellett gondolkodnom az alapanyagok beszerzésekor. Ebben szerencsére segítségemre volt a tanácsadó füzetben egy heti bevásárlólista, ami alapján a szükségeseket meg tudtam venni.

IMG_20200531_190447

Arra is menet közben jöttem rá, hogy nekem könnyebb kampányszerűen főzni, vagyis 2-3 napra előre megfőztem az ebédemet, így nem kellett naponta a konyhában állnom, hanem ebédidőben csak kicsusszant az aznapi fogásom a hűtőből, és már ehettem is. Klassz volt az is, hogy a napi ötszöri étkezést szigorúan be kell tartani, és azt sem szabad elhanyagolni, hogy a napi minimum 3 liter vízfogyasztás is meglegyen. De ezek mellett nagyon finomakat ettem: csokoládés-körtés pudingot, sodókrémet, csokoládé szuflét – csak néhány az édes fehérjeporok közül. A sós levesek, mint a paradicsomleves, a thai leves vagy a gulyásleves, egytől egyig ízekben gazdag, valódi levesek, amelyek magas fehérjetartalmuknak köszönhetően kiválóan kiegyensúlyozzák az étrendünket.

Toman 21 napos Életmódváltó program

A program során megismertem a Toman snackeket (isteni mind!), a smoothie-kat, amiket bárhova magunkkal vihetünk, és máris nem maradt ki egy napközbeni étkezés, vagy épp a Toman Vital étrendkiegészítőket, amelyekkel megtámogattuk a diétánkat. A Toman Vital CollagenC+, a FatToBurn, az Aqua Away a pogramtól függetlenül is fogyaszthatóak, érdemes egy kicsit bővebben olvasni róluk az oldalon.

Hogy milyen volt?

A kezdeti nehézségek néhány nap alatt alábbhagytak, éhes sem voltam, finomakat ettem, új ételekkel ismerkedtem meg, és a második hét eredményei pedig szárnyakat adtak. Ezektől a kilóktól másként nem tudtam volna megszabadulni, és ilyenkor érzem azt, hogy ezt a végtelenségig tudnám csinálni. Azt is megtanultam, hogy bár szigorú szabályok vannak, mind értem van, azért, hogy energikusabb és egészségesebb legyek.

A 21 napos programhoz kaptott füzetet biztosan megtartom, és hasznosítom majd, mert szuper recepteket tartalmaz, mind tízóraira, mind ebédre. Olyanokat, amiket nem csak én tudok hasznosítani, hanem a gyerekeim is, akiknek sokszor problémát okoz az, hogy szeretnének egészségeset enni, de nem tudják, mi legyen az. Ha ezek közül bármelyik receptet elkészítik, garantáltan finomakat esznek, amiket könnyen elkészíthetnek.

És a folytatás. Most nagyon örülök, hogy megszabadultam 5 kilogramtól, ez egy kiváló kezdet ahhoz, hogy hosszabb távon folytassam ezt a fajta életmódot. Nagy előny, hogy nem kívánom sem az édességeket (süteményeket, csokoládét), nem ettem három hete egyetlen falat kenyeret sem (pedog imádom), és nem hiányzik sem a burgonya, sem a rizs, vagy a tészta. Szeretném ezt tartani az egész nyáron, hogy egy kis sportolással megspékelve bomba alakkal kezdhessek neki az ősznek.

Kapcsolódó bejegyzések