Az éttermek az elsők között kényszerültek arra, hogy gyorsan átgondolják, milyen úton képesek talpon maradni. A Tűzoltó utcában található Élesztőház gyöngyszemeként működő Butcher’s Kitchen sem tehetett másként, bezártak, de megtartották minden dolgozójukat.
Csonka Zsolt, az étterem tulajdonosa úgy döntött, hogy megtesz mindent azért, hogy egyetlen egy munkatársa se kerüljön hátrányos helyzetbe, így bár csökkentett bérek mellett, de továbbra is mindenkit alkalmaz. Mint mondta, mint egy nagycsalád, egymásra vigyázva vészelik át ezt az időszakot.
Hogy legyen jövőjük, gyorsan számot vetettek azzal, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre. Bár semmilyen tapasztalatuk nem volt a házhozszállítás terén, osztottak, szoroztak, és abban maradtak, itt az idő az újat tanulni, így belevágtak a házhozszállításba. Az első időkben a barátokon, ismerősökön tesztelték a futárkodás nehézségeit, de hamar belerázódtak, mára egy biztosan és gördülékenyen működő rendszer fogadja a vendégek rendeléseit.
Az átálláshoz szükséges eszközök beszerzése után már csak egy gyors étlap igazítás maradt hátra. Bár darabszámra szinte megegyezik az új étlap a régivel, azonban a kínálat az igények szerint változott. Ha a Bucher’s Kitchen felhozatalát böngésszük, újdonságként négyféle leves és desszert is szerepel, illetve olyan, hagyományos magyaros ételeket is kérhetünk, mint a marhapörkölt juhtúrós sztrapacskával, vagy rántott csirke illetve töltött csirke változatos köretekkel.
De amiért A Hentes Konyhája mindig is nagy kedvenc volt, azok a megfelelően fűszerezett, pácolt, füstölt húsok, amelyeket előszeretettel sülnek szmokerben. A lassan sült húsok óriási előnyt élveznek: ezzel az eljárással omlósak és szaftosak lesznek, ráadásul megőrzik azt az ízkombinációt amit Zsolt hosszú évek alatt kísérletezett ki, és ami miatt a mai napig óriási rajongótáborral bír a konyha.
A napokban nekem is lehetőségem volt, hogy a Bucher’s Kitchen különlegességeit teszteljem. Természetes volt, hogy nagy húsimádóként a konyha zászlóshajóját, a pastrami szendvicset kipróbálom. Utólag már bánom, hogy nem rendeltünk belőle többet, mert a szendvics a családban kézről kézre járt, és minden harapás után lelkes bólogatások, és nyammogások kisérték. Ennyiszer még nem hallottam a család tagjait dicsérni egy ételt! Nem véletlen. Ez a szendvics tökéletes! Köszönhető ez a melegen füstölt marhaszegy szeleteknek, a pont elegendő dijoni mustárnak és a Marmonstein pékség ciabattájának.
Persze nem szabad szó nélkül elmenni a kiadós méretű, legalább 3 cm vastag szmokerben lassan sült tarja mellett sem, amihez hagymáskrumplit és coleslaw salátát kínálnak. Ha pedig győznénk még hússal, akkor mindenképpen kérjünk mellé egy pulled pork szendvicset. Ennek a kétkezes ebédnek a lelke a BBQ malacsültben, a házi fokhagymás majonézben és a hagymalekvárban rejlik. A tökéletes összhangot még egy kis dijoni mustár és egy adag jalapegno paprika egészíti ki. Így lesz ez a szendvics is egy álom, ami született bulikaja, így akár a #maradjotthon időszak bármely napjára tökéletes választás.