Háromgenerációs kézműves szenvedélynek hódol Vizsi Diana

2020 március 31.
Háromgenerációs kézműves szenvedélynek hódol Vizsi Diana bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Vizsi Diana három kislány édesanyjaként csodálatos kötött, horgolt kézműves termékeket készít. Mint meséli, 11 évvel ezelőtt, első kislánya születésekor készült el az első takaró, amit újabb és újabb különleges alkotások követtek. Hogy miként lehet kisgyerekek mellett felfuttatni egy vállalkozást, arról beszélgettem a fiatal anyukával.

VizsiDiana

Honnan jött az indíttatás, hogy ezekkel foglalkozz? Még egész kicsi koromban ismerkedtem meg a kézimunkázás (hímzés, horgolás, kötés, varrás) rejtelmeivel anyukám és nagymamáim segítségével. Ahova néztem, mindenhol az általuk készített dolgok vettek körbe: a kardigánom, egy hímzett terítő itt, egy horgolt ott. Emlékszem, ahogy egyik nagymamám pulóvert köt tv-nézés közben, a másik nagymamámra, ahogy a csodaszép csipketerítőit köti millió kötőtűvel, és persze anyukámra, akit gyerekként sokszor megkértem, hogy segítsen szemeket felszedni a kötőtűre.  Az idő elteltével mindennapjaim részévé váltak ezek a tevékenységek, ahogy három kislányomnak készítettem mindenfélét.

Hogyan tudod beépíteni a mindennapjaidba a kézművességet? Nehezen! Viccet félretéve, lopom a perceket – szerencsére a horgolás, kötés elég mobilis dolog. Délután vagyok a legproduktívabb, a kicsi alvás idejében mindig dolgozom; majd az esti közös tévénézés alatt is. Nálam nincsen üresjárat, nem szeretek tétlenkedni, jobb szeretem hasznosnak érezni magam.

Hand made by Vizsi Diana

Milyen tárgyak készültek el elsőként? Lassan 11 éve egy babatakaró a legidősebb lányomnak; aztán mindenféle babaholmit készítettem. Három éve lesz, hogy megismerkedtem a pólófonalakkal, és kezdtem el először kisebb tárolókat készíteni.

Mit tapasztaltál, kik vásárolják a termékeidet? Kik szerettek bele? Szerencsére elég széles a spektrum. A kisebb tárolókat nagyon sokan szeretik akár ajándék kísérőnek is; a pelenkatartókat, állatos kosarakat kismamák, kisgyerekes szülők vagy babaváró ajándékot vadászó barátnők részesítik előnyben, náluk sokszor most már szempont az is, hogy magyar terméket vegyenek. A táskákba pedig az egyediségük, kidolgozottságuk miatt szeretnek bele sokan – nem meglepően, mert tényleg nagyon mutatósak!

Hogyan fejleszted magadat, honnan tanulsz újabb mintákat? Nagyon sok könyvem van kötés, horgolás témában, de sokat szoktam bújni a kedvenc alkotóim instagram oldalait – az orosz hölgyek eszméletlen szépen kötnek, a törökök pedig nagyon ügyesen horgolnak! A túl sok mintát amúgy nem szeretem, pedig ezeknél a fonalaknál ez a megszokott. Én ennél sokkal jobban szeretem az egyszerűbb mintákat, a letisztult fazonokat. Ezt ellensúlyozandó használok inkább csipkét, pomponokat, szalagokat.

Honnan szerzed be az alapanyagokat, és milyen szempontokat tartasz szem előtt ilyenkor? Vannak kedvenc helyeim, ahova, ha sikerül eljutnom, olyan vagyok, mint egy kisgyerek az édességboltban! Általában azonban online vásárolom a fonalakat – a Fonallak, SplendidYarn, 1001 Fonal a kedvencek közé tartozik. Fontos szempont a minőség, a megbízhatóság. Szeretem, ha újrahasznosított alapanyagokat használ a gyártó, plusz pont, ha bababarát is a termék!

Hand made by Vizsi Diana

Milyen kedvenc alapanyagaid vannak? Melyiket mire szereted használniOda vagyok a zsinórfonalakért! A Bobbiny és a SplendidYarn a két nagy kedvenc – imádom a színeiket! A 3 mm vastag fonalakból készülnek az elegáns kis tárolók, míg az 5 mm vastagságút használom nagyobb kosarakhoz és a táskákhoz is. Új szerelmeim a Malabrigo fonalak, ezek az uruguayi merino gyapjúfonalak abszolút a luxus kategóriába tartoznak, mintha vattacukrot kötne az ember! Az eredmény pedig soha nem ugyanolyan, hiszen maga a fonal is kézzel festett.

Egyre több női termék található meg a kollekciódban, mesélnél ezekről? Igen, valóban úgy alakult, hogy a táskák idővel keresettebek lettek, mint a tárolók. Nagyon szeretem őket horgolni, bár mindig azt mondom, hogy úgy készülnek, mint az a bizonyos Luca széke! A táskák teljes egészében az én két kezem termékei, én horgolom, varrom a bélést, állítom össze őket.  Ajánlom azoknak, akik valami másra, egyedibbre vágynak, mint amit az áruházak polcain találnak – teljes mértékben személyre szabható, hiszen a szín, bélés, forma is mind, mind választható!

Hand made by Vizsi Diana

Merre szeretnél tovább haladni? Szeretném, ha mindkét vonal (a táskák és az home dekor) fenn tudna maradni, sőt, mivel nagyon szeretek kötni, az őszi-téli időszakban szezonálisan a kötött kiegészítők is mindenképp jelen lesznek valamilyen formában.

Miben fejlesztenéd magadat? Maximalista módon a legjobb minőséggel érem csak be, így nagyon szeretnék megtanulni pár trükköt még, hogy tényleg kifogástalan minőséget kapjanak a vásárlóim. Nagyon szeretnék egy szuper varrógépet, úgy érzem, ez az egy dolog hiányzik már csak.

Ha nagyot lehetne álmodni, néhány év múlva hogyan látnád magadat? Úgy, hogy a termékeim bent vannak a köztudatban, hogy minél több ember szereti és használja őket, hogy kiállták az idő próbáját. Hogy a gyerekeim büszkén mondják évek múltán is azt, hogy „látod, azt az én anyukám készítette”. Ezzel így, kiegyeznék.