Szépségtippek rosszkedv ellen

2017 január 24.
Szépségtippek rosszkedv ellen bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ha úgy érzed, nehezen indul az év, akkor vess be egy kis önbizalom tréninget, amit most a sminkelésből meríthetsz. Hiszen vannak olyan apró női praktikák, melyekkel rásegíthetünk önbizalmunk növelésére. Ahhoz, hogy igazán tündökölhessünk az AVON sminkmestere, Szabó Doris összegyűjtötte a legfontosabb fogadalmakat, amiket érdemes megfogadnod.

Nincs nap szempillaspirál nélkül – Egy jó szempillaspirál szinte csodákra képes, hiszen néhány pillanat alatt hangsúlyosabbá és csábítóbbá teszi tekintetünket. Az új AVON True Supreme Length tápláló szempillaspirállal ráadásul nem csupán mesésen hosszú pillákat varázsolhatunk magunknak, hanem argán- és kókuszolajjal, valamint E-vitaminnal ápolja is pilláinkat, hogy azok erősek és szépségesen hosszúak lehessenek.

A rúzs öltöztet – Annyi színű és textúrájú rúzs közül válogathatunk manapság, hogy szinte minden alkalomhoz találhatunk egy megfelelőt – ezt pedig használjuk is ki! Ne ijedjünk meg az erősebb, vöröses, bordós árnyalatoktól sem, hiszen azok erőt, nőiességet és magabiztosságot sugároznak. Most télen, amikor ajkaink hajalmosak a kiszáradásra, válasszuk az AVON True Supreme Nourishing tápláló ajakrúzsok ragyogó árnyalatai közül, melyek jojobaolajjal, mézzel és méhviasszal táplálnak és hidratálnak.

AVON ujevi fogadalmak infografika

Csínján az alapozással! – A makulátlan arcbőr is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy hogyan érezzük magunkat a bőrünkben. Egy rosszul megválasztott vagy rosszul eldolgozott alapozó azonban maszkhatást kelthet és így nagyban rányomhatja bélyegét aznapi hangulatunkra. Fogadjuk hát meg, hogy az újévben bőrtípusunknak megfelelő árnyalatú és textúrájú alapozót választunk, melyet gondosan eldolgozunk, egészen a nyakunkig, hogy az átmenet láthatatlan legyen. Az AVON True bőrnyugtató hatású, mattító illetve ragyogást adó alapozóinak 5-5 különböző árnyalata közül mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet – legyen akár hideg vagy meleg a bőrtónusunk.

Ragyogó arcbőr széppé tesz – Ezt pedig nem mással, mint egy barackos, rózsaszínes arcpirosítóval érhetjük el, mely ragyogó hatást kölcsönöz orcáinknak és formálja kontúrjainkat. Az AVON True selymes hatású arcpirosítók segítségével a nap bármely szakában üde arcszínnel tündökölhetünk.

Színes körmök, színes pillanatok – Egy-egy jól megválasztott, színes körömlakk nem csupán jobb kedvre deríthet bennünket, hanem nőiességet is sugározhat. Játszadozzunk körmünk formájával és adjunk neki különböző színeket – ha magabiztos benyomást szeretnénk kelteni, akkor például reszeljük körmeinket ívelten hegyesre és fessük be azt az új AVON True Pro+ körömlakk Real Red árnyalatával.

Kapcsolódó bejegyzések