Hatalmas megtiszteltetés érte a Matild Palotában található Spago Budapest csapatát, hiszen – amellett, hogy az étterem újra megtartotta a Michelin-ajánlást – idén Rácz Imre, az étterem Head Sommelier-je tudhatja magáénak az Év Sommelier-je címet a Michelin Guide Hungary 2023-as kiadványában.
Az Év Sommelier-je cím nemcsak Rácz Imre eddigi karrierjének elismerése, hanem annak az őszinte elkötelezettségének is, amellyel az étterem vendégeinek igazi gasztronómiai élményt kínál nap, mint nap. A széleskörű nemzetközi tapasztalattal rendelkező, majd a hazai vendéglátásban is kiemelkedő helyszíneken dolgozó sommelier közel egy évtizede van a szakmában. Karrierjét az Egyesült Államokban kezdte, majd Németországban folytatta, Magyarországon pedig a MÁK és az Essencia étterem Head Sommelier-jeként gyűjtött szakmai tapasztalatokat, amivel párhuzamosan megszerezte ASI Sommelier Diplomáját is 2018-ban. A Spago Budapest csapatát 2021 szeptembere óta erősíti. A magyar gasztronómia és borvilág kiemelkedő képviselőjeként szakértelme és odaadása az étterem vendégeinek kiváló borélményt biztosít, miközben egyedi történeteket és magyarázatokat nyújt a kínált borokról.
„Óriási öröm és elismerés, hogy idén nekem ítélte oda a Michelin a Sommelier Award díját, mely azt igazolja vissza, hogy azt a hozzáállást, amit nap mint nap képviselek a munkám során, a vendégek is értékelik. Aminek külön örülök, hogy ez egy nemzetközi díj, hiszen számomra a világ legképzettebb szakemberei jelentik az iránymutatást. Folyamatos fejlődésre és szakmai hitelességre törekszem, mellyel szeretnék inspirálni másokat is. Fontosnak tartom, hogy tudjunk csapatban gondolkodni és a vendégek igényeit szem előtt tartva tudjunk igazodni az adott élethelyzetekhez.” – mondta Rácz Imre az elismerés kapcsán.
Jelenleg jóval 200 fölött van az étteremben kínált borok száma, melyek között vannak népszerű, kihagyhatatlan tételek, melyek egy ötcsillagos szálloda étterméből nem hiányozhatnak, és olyanok is, melyeket csak a sommelier-k önmegvalósításának hívnak, hiszen ezek a szakmabeliekre tettek jó benyomást egy-egy kóstolás folyamán, és így kerültek be a kínálatba. Így többször is előfordul, hogy kisebb pincék, néhány száz palackos borait tartja az étterem. Természetesen vannak olyan különleges tételek, melyek nem kerülnek fel a borlapra, hanem csak a sommelier személyes ajánlása alapján lehet tudomást szerezni róluk. Ezek olyan 1-1 évjáratból félretett ritkaságok, melyek eladását csak „csillaghullásnak” hívják maguk között a sommelier-k. A legutóbbi ilyen tétel egy toszkán vörösbor volt, melynek palack ára meghaladta a 900 000 Ft-ot.
„Fontos számunkra, hogy nemzetközi, illetve hazai borválasztékunk is izgalmas legyen és folyamatosan megújuljon. A Spago borválasztékát nem csak mi, hanem a vendégek is befolyásolják, hiszen nagy figyelmet szentelünk annak, hogy számukra melyek a legkedvesebb tételek és ezekből mindig tartunk. Kiemelt része borlapunknak a kaliforniai, illetve az osztrák borszelekció is, hiszen a nemzetközi Spago csoporthoz tartozva a törzsközönség számára ezeknek mindig elérhetőnek kell lenniük.” – tette hozzá Rácz Imre.
Rácz Imre számára fontos az objektivitás munkája során, de természetesen neki is megvannak a személyes, kedvenc tételei. A rajnai rizling örök szerelem, de a somlói borok közül a hárslevelű és a juhfark is kiemelt helyet foglal el a szívében.