Nemcsak külsőleg meghatározóak az Enbé Natural Beauty termékei, de a szép desing mögött valódi, értékes tartalommal rendelkező kozmetikai termékek vannak, amelyek előállításához a természet erejét hívta segítségül Nagyné Fodor Bernadett, a márka megálmodója. Bettivel beszélgettem az indulásról, értékekről, és a termékekben fellelhető fontos alkotóelemkről.
Minden a dédi szappanfőzésével indult. Mesélnél ezekről az élményekről?
Dédi (az én nagymamám) születésem óta fontos szerepet tölt be az életemben. Édesanyám mellett ő volt az a személy, aki a felnevelésemben aktívan részt vett, ezért nagyon szoros kapcsolat, különleges kötelék alakult ki közöttünk. Rengeteg időt töltöttünk együtt gyermekkoromban, ittam a szavait, s odáig voltam mindenért, amit csinált. Kis kíváncsi árnyékként követtem őt mindenhova, így például együtt mentünk csipkebogyót gyűjteni, amiből aztán teát főztünk. Bejártuk a Gellért-hegyet is, közben csak mesélt és mesélt. Hihetetlenül sokat tanultam tőle a minket körülvevő világról.
Ő még az a generáció, aki számára a szappankészítés a mindennapok részét jelentette, sőt, Dédi is a saját anyukájától leste el ennek a csínját-bínját. Ők főleg mosáshoz használták, de nem volt ritka a mosakodáshoz, hajmosáshoz készített szappan sem.
Már diplomás gyógytornászként szembesültem azzal a problémával, hogy gyermekeim születése után a család logisztikája miatt saját szakmámban nem maradhatok, hiába szerettem, amit csináltam. Majd jött egy lehetőség, Gödöllőn, egy kézműves foglalkozás keretén belül megismerkedtem a szappanfőzéssel. Ez annyira megtetszett, hogy még többet szerettem volna tudni. Egy véletlen folytán derült ki, hogy az egyik jó barátnőm édesanyja több, mint 8 éve készít kézműves szappanokat. Boldogan vállalta a mentorálást, hiszen így ő is tovább tudta adni tudását. 1 éven keresztül minden nap órákat töltöttem el vele. Ő magyarázott, én jegyzeteltem, együtt dolgoztunk a szappanokon, megmutatta a fortélyokat, a melegeljárást, és azt, mire kell figyelni. Ma már saját receptjeim vannak, de minden alapot neki köszönhetek, ahogyan a szappanfőzés szeretetét is. Ő volt az, aki annyi magabiztosságot adott, hogy a diplomámat betegyem a fiókba és új utat kezdjek el járni.
Nagyon sok szappankészítő van, mi az, amitől az ENBÉ Natural Beauty szappanok mások lesznek?
Az ENBÉ Natural Beauty szappanjai melegeljárással készülnek, így az elszappanosodás sokkal gyorsabb és tökéletesebb. Szinte azonnal főzés után használhatóak a szappanok, nem kell egy hosszabb „érési” folyamatot kivárni. A főzés során „elfő” a lúg, s mikor elszappanosodott az állaga, akkor kerülnek bele a gyógynövényporok – kamilla, csipkebogyó, levendula. Továbbá az idő is nagyon fontos tényező, amit a tömeggyártás nem engedhet meg magának. Minimum 6 hétig, de inkább 2 hónapig áztatjuk az olajokban a gyógynövényeket. Ezt az olajat használjuk fel a szappankészítés során. Aki találkozott már velünk vásárokban, az tudja, hogy a mi standunkat nem parfümillat lengi körül, hanem a gyógynövények egyedi, különleges illata. Ugyanis a termékeinknek magas a gyógynövénytartalma, ebben is kiemelkedünk a hazai piacon. Nagyon sok nyers zöldség és gyümölcs kerül a szappanokba, így például gyümölcshúsostól, mindenestül kerül bele a termékbe eper, sárgabarack, homoktövis velő, az aloe vera és uborka úgy van benne, ahogy van.
A szappanjaim nem tartalmaznak tartósítószert, és parfümöt sem teszek bele. Az összetevők mellett nagyon fontosnak tartom a csomagolást is, azaz fontos szempont a környezettudatosság. Kívül és belül is kizárólag természetes anyagokkal találkozik az, aki az ENBÉ Natural Beauty termékeit választja. A díszítése is egyedi, saját kezünk munkája, ahogyan a díszítő dekorációja is. Igyekszünk a mai trendeknek is megfelelni, illetve a vásárlóinknak kedveskedni, ezért idén a kisebbek kedvéért készült már dinoszauruszos és lego díszítésű szappan is. Ugyanis ezek a termékek már újszülött kortól használhatók.
Természetes összetevőket, ellenőrzött natúrkozmetikumokat készítesz. Mire vagy a legbüszkébb ezen a téren?
Nagy hangsúlyt fektetünk az ellenőrzött minőségre, ezt komolyan vesszük a termékek és a gyártás során is. Évenként ellenőrzésen esünk át, a kozmetikumaink kizárólag engedélyeztetés után, laboratóriumi vizsgálatokkal igazolva kerülnek forgalomba. Így vásárlóink is biztosak lehetnek abban, hogy az ígért minőséget kapják. A legbüszkébb arra vagyok, hogy mindezt autodidakta módon sikerült elsajátítanom. Nem sajnáltam időt és energiát fektetni abba, hogy megvalósítsam ezt az álmomat. A munkámmal igyekszem támogatni a magyar kézműveseket, így amit lehet, kis, családi manufaktúrákból szerzem be. A magyar vidékek pedig bővelkednek természeti kincsekben. Az Őrségből homoktövist hozunk, a levendulát pedig Pannonhalmáról. Fontosnak tartom a gyógynövényismeret átadását gyermekeimnek, így vannak, amiket együtt szüretelünk. Már jól tudják, hogy az első dér, fagy után mehetünk csipkebogyót szedni. Közös program a kamilla begyűjtése is, s a gyerekek azt is tudják, melyik gyógynövényt hogyan, milyen technikával szedünk.
Arcápolási és a testápolási termékeket is készítek. Ezek esetében milyen problémákra keresed a választ?
A magyarok bőre tapasztalataim szerint leggyakrabban normál vagy száraz. Az ENBÉ termékei elsősorban erre a bőrtípusra jelentenek megoldást, azonban előfordulnak egyedi igények, amikor szülők keresnek fel, hogy segítsek egy adott problémán. Ezért terveink között szerepel a kamaszok számára fejlesztett kozmetikum is. A márka fejlődésével a termékpalettánk is színesedik, de a minőségi munkához idő kell. Egyetlen új termék fejlesztése, az ötlettől a megvalósításig akár 1 évet is igénybe vehet.
Milyen hatóanyagokat részesítesz előnyben?
Az én értékrendembe csak a legkiválóbb minőségű és tisztaságú gyógynövények férnek bele, még ha ez nehezebb és rögösebb út is egy parfümös szappannál. Kizárólag a természetben megtalálható összetevőket használok, holott léteznek szintén tiszta de laboratóriumi keretek között összerakott alkotóelemek is a piacon. Továbbá kiemelten figyelek a hatóanyagok származási helyére. Olyan hatóanyagokat használok és vásárolok, amik bio, natúr tanúsítvánnyal rendelkeznek. Így bátran kijelenthetem, az ENBÉ Natural Beauty termékei kívül, belül környezettudatosak, natúr besorolásúak.
Teszteltem!
Néhány terméket volt szerencsém tesztelni, így szeretnék beszámolni nektek az élményeimről. Az ENBÉ Natural Beauty minden készítményére igaz, hogy egy nagyon karakteres, de igazán szerethető gyógynövényes illat jellemzi. A gyönyörű csomagolás, az igényes és finom minták minden terméken tetten érhetőek, sőt, a weboldalra is egy egységes, szép kialakítás jellemző, amit a kifinomultság és ízlésesség fémjelez.
A rózsák szappana
Amikor arról beszélgettünk Bettivel, hogy milyen termékeket próbáljak ki, elsőként a márka ikonikus szappanára esett a választásunk. A kézhez kapott Rózsakert szappan nem csak kitűnő bőrápoló készítmény, aminek rózsaillata már messziről felismerhető, de kézműves alkotás is: formája, színe, és a tetején található szárított rózsa egységében egy csodálatos látványt nyújt. A szappan hibiszkuszport és rózsaszín agyagot kapott, ez utóbbi kiválóan hidratál és regenerál, ráadásul mesésen rózsaszínre színezi a szappant. Jó hatással van az érzékeny, gyulladt bőrre, de a benne található gazdag shea vajnak köszönhetően finoman táplálja azt. Hogy még táplálóbb legyen, extra adag makadámia olaj került bele, ezzel bőrpuhító, hidratáló és gyulladáscsökkentő hatást kapott.
Finom ápolás a mindennapokra
Szerettem volna egy nappali krémet is kipróbálni, így a választásom a Nappali Arckrém vörösszőlő kivonattal 40 ml-es termékre esett. Egy nagyon könnyű, szinte hab állagú krémet ismertem meg, ami pillanatok alatt felszívódik, nem hagy ragacsos érzetet maga után, kellemes narancsos illata pedig tökéletes napindító érzést ad. Mint Betti mesélte, a krém megalkotásakor azt a célt tűzte maga elé, hogy olyan összetevőket válogasson, amik hozzájárulnak a bőr folyamatos hidratálásához, bent tartják a nedvességet és pótolják az elvesztett vizet. Így került bele hialuronsav, sárgabarackmag olaj, linolsav és a rezveratrolban gazdag vörösszőlő kivonat, ami kiváló antioxidáns, így sokat tesz a bőr korai öregedése ellen.
Cseresznyés lotion kicsiknek, nagyoknak
Mindig örömmel tölt el, ha egy kozmetikai márka túl tud lépni a megszokott termék kliséken, és próbál újat, valóban használhatót fejleszteni. A testápolók sarkalatos kérdése mindig az, milyen gyorsan képesek felszívódni úgy, hogy közben valóban ápolnak és hidratálnak – hosszútávon is.
A Cseresznyevirágos testápoló egy hosszas fejlesztés eredménye, a márka első vizes krémje, könnyű, természetes hatást ad, szinte siklik a bőrön, és pár pillanat múlva már be is szippantotta a bőröm. Kellemes, egyáltalán nem tolakodó cseresznyés illata nem csak nyáron, de az év minden napján finom illattal lengi körbe a testemet, így öröm használni a nagy melegben és a hűvös időben is. Édesmandula olaj, cseresznyevirág, sárgabarackolaj, shea vaj található benne, egytől egyig azon dolgoznak, hogy a bőrt puhává varázsolják.
A kéz védelme
Minden márkának kell, hogy legyen kézápolója, és ebben az ENBÉ sem kivétel. A Bőrnyugtató kézkrém körömvirággal és karbamiddal a márka egyik első terméke, számomra klasszikus gyógynövényes illattal, enyhe levendula beütéssel, amihez a levendulát a pannonhalmi levendulaföldek biztosították. Sokszor a munkahelyi intenzív behatások, máskor a hideg levegő teszi tönkre a kezünket, ám Betti saját fájó bőrén kísérletezte ki, hogyan lehet ez a termék valóban hatásos és hatékony. Került bele körömvirág olaj, makadámia olaj, shea vaj, panthenol, de az E-vitamin sem maradhatott ki belőle. Könnyen eloszlatható a kézen, enyhe zsíros érzetet hagy, de éppen csak annyit, ami még nem zavaró, és az is egy rövid idő után megszűnik, majd egy kellemesen puha tapintást hagy maga után.
További információ: enbe.hu