Tudatosság, természetesség és egy csipetnyi luxus az ANITATOTH termékek titka

2021 május 27.
Tudatosság, természetesség és egy csipetnyi luxus az ANITATOTH termékek titka bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az első pillanatban a csomagolása fogott meg, de később, amikor megismertem az ANITATOTH termékek mögött meghózódó filozófiát, a termékek őszinte tisztasága lett a legfőbb vonzereje a Tóth Anita által megálmodott krémeknek és olajoknak. Hogy még érthetőbbé váljon a márka tudatossága, Anitával a kezdetekről, a főbb irányvonalakról és persze az újdonságokról is beszélgettem.

anita-toth01_edited

Szinte a semmiből robbantál a köztudatba, de feltételezem, hogy komoly munkálatok előzték meg a piacra kerüléseteket. Honnan indult az ANITATOTH Organic története?

2008 egy nagyon stresszes időszak volt az életemben, ugyanis kialakult egy autoimmun bőrbetegségem, a vitiligo (fehér foltok jelentek meg a testemen), és sajnos az orvosok sem tudtak gyógymódot ajánlani. Az első évben különösebben nem foglalkoztam vele. Persze olvasgattam különböző esettanulmányokat, de ez csak arra volt jó, hogy a betegséggel kapcsolatos szorongásomat erősítse. Miután az állapotom rosszabbodni kezdett, kipróbáltam különböző krémeket, fényterápiát, de valójában egyik sem segített. Ekkor akadt kezembe egy könyv, mely az egészséges táplálkozásról, belső egyensúlyról, és alapvetően a tudatos életvitelről szólt.

Megváltozott az életmódod?

Igen, áttértem a paleolit táplálkozásra, kiiktattam a fehér cukrot, a glutént és a tejtermékeket. Később pedig váltottam a vegán táplálkozásra, viszont azóta ez már sokkal többet jelent számomra, mint csak táplálkozás – az egész életemben sokkal tudatosabb lettem. Odafigyelek arra, hogy mit eszem, hol vásárolok, milyen ruhát hordok, tehát abszolút ez a veganizmus téma/mozgalom nagyon beszippantott engem. Más területen is változtam: aktívan sportolni kezdtem, és azóta sokkal közelebb érzem magam a természethez, az állatokhoz, rengeteget kirándulunk, túrázunk és a sporthoz köthető hosszútávú, kitartó gondolkodásmód az életem részévé vált.

Milyen változásokat tapasztaltál ennek kapcsán?

A drasztikus életmódváltással sokkal kiegyensúlyozottabbnak és egészségesebbnek éreztem magam. Nem sokkal ezután a foltok elkezdtek halványulni, ami még inkább arra bíztatott, hogy ezt folytassam! A táplálkozás és a mozgás mellett elkezdett foglalkoztatni a bőrápolás, sokkal tudatosabban álltam már ehhez is. Több bőrápolási terméket is kipróbáltam, de nem találtam olyat, ami minden szempontból megfelelt volna az elvárásaimnak. Elkezdtem természetgyógyász, szappan és krémkészítő tanfolyamokra járni, itthon és külföldön egyaránt. A szenvedélyemmé vált, hogy olyan testápolót készítsek, ami nem csak, hogy organikus és finomítatlan összetevőkből áll, de a külső megjelenése is a fürdőszoba díszévé emeli.

anitatoth

Milyen szempontok mozgattak a kozmetikai termékek megtervezésekor?

Elkezdtem ezen a területen képezni magam, megismertem az alapanyagokat, elmélyültem az összetevőkben, és szerettem volna teljes mértékben elhagyni a szintetikus alapanyagokat tartalmazó kozmetikumokat. A sok tesztelés után – amikor a konyhám sokkal inkább kezdett egy laborra hasonlítani, és a feladat kezdte kinőni azt, ami az otthonomban elfér -, álmodtunk egy sokkal nagyobbat.

Fontosnak tartom azt is, hogy a márka minden vetületében visszaköszönjön az, ahogyan én a mindennapokban élek, vagy éppen ahogyan a világgal együtt én is változom. Ez ösztönöz arra, hogy a környezettudatosság és az újrahasznosítás is egyre nagyobb szerepet kapjon, és hogy szót emeljünk a környezetvédelem vagy az egészséges életmód mellett.

A Slow life mozgalom pártfogoltjaként, központi szerepet játszik a márka életében is a tudatosság, a kevesebb lépcsős, egyszerűen érthető rutin – ez a fajta kontroll-érzet enyhíti a szorongást, elősegíti a nyugodt alvást és egy biztonságosabb érzetet ad a mindennapokban.

Anitatoth organic product

Nagyon nagy gondot fordítasz a megfelelő hatóanyagok kiválasztására. Mesélnél erről? Milyen szempontok játszanak közre akkor, amikor választasz?

Nagyon szeretek újabbnál-újabb, egzotikus alapanyagokat felfedezni. Imádom az organikus és finomítatlan olajokat, vajakat, így nem csoda, hogy mindennél jobban törekszünk ezeknek a fantasztikus alapanyagoknak a használatára. Ezekben koncentráltan marad meg a rengeteg vitamin és ásványi anyag, illetve magas antioxidáns tartalommal rendelkeznek, amelyek sokkal hatékonyabban ápolják, hidratálják a bőrt, mint finomított verziójuk.

Organikus növényi kivonatokat is használunk, amik az olajok és vajak jótékony hatásait felerősítik. Termékeink nem tartalmaznak hozzáadott, szintetikus hatóanyagokat. Úgy gondolom, hogy ezekben a finomítatlan összetevőkben minden megvan, amire a bőrünknek szüksége van. Emellett minden termékünk mentes az ártalmas összetevőktől, adalékanyagoktól, illetve vegán minősítéssel is rendelkezünk.

Hol készülnek ezek a termékek? Mesélnél a gyártásról?

Habár évek óta Budapesten élek, Szegeden születtem és a manufaktúránk is itt található. Itt egy olyan komplex fejlesztést valósítottunk meg, mely minden részletében megfelel a tökéletes minőségű termékek előállításához szükséges feltételeknek. A precíz gyártási folyamatok mellett persze ugyanannyira fontos, hogy a felhasznált alapanyagok különleges és fenntartható forrásból származnak. Több olyan, Európában kevésbé ismert vajat és olajat használunk, mint például a baobab, moringa, maracuja és a murumuru.

A mai napig minden készítményünk itt készül, fenntartható eljárásokkal, gondosan, előre megtervezetten beszerzett összetevőkkel, kollégáink keze alatt – minden része a termékfejlesztésnek, a gyártáson, a csomagoláson keresztül itt zajlik. Célunk, hogy a vásárlókat ösztönözni tudjuk egy tudatosabb, tisztább és érthetőbb vásárlási módra/formára.

gyártás

Az organikus termékek esetében nem megszokott, hogy luxus megjelenéssel társuljon egy termék kialakítása. Miért érezted azt, hogy nem a natúr, öko irányt veszed célba, hanem egy sokkal elegánsabb megjelenésbe csomagolod a termékeket?

Mindig is szerettem azokat az egyedi formatervezésű tárgyakat, amik akár a fürdőszoba díszei is tudnak lenni. Szeretem azokat a dolgokat, ami nem csak a bőrnek, de a szemnek is igazi kényeztetés. És mivel nem találtam olyan terméket, ami egyszerre tartalmazta azokat a magas minőségű összetevőket, amiket szerettem volna, és ami egy vizuális és spa élményt tudott volna nekem adni, így megcsináltam.

Azt vallod, hogy nincs szükség rengeteg termékre ahhoz, hogy a megfelelő bőrápolási rutin meglegyen. Hogyan lehet mégis elég csupán néhány termék ahhoz, hogy mindent megadjunk a bőrünknek?

A szépségápolási rutinomra jellemző a minimalizmus. A legfontosabb lépéseknek a tisztítást és a hidratálást tartom. Nagyon kevés terméket használok, mert hiszem, hogy a kevesebb több. Az egészséges, ragyogó bőr eléréséhez a megelőzés és a rendszeresség a legfontosabbak. Ebben is az életmódszerű, hosszútávú folyamatokat tartom hatékonynak. Így ezt a filozófiát szerettem volna megvalósítani az ANITATOTH-nál is.

AnitaToth szappanok

Szoros párhuzamot vonsz a bőrápolás és a táplálkozás között. Mi ennek a lényege?

Úgy gondolom, hogy az egészség bázisa a megfelelő, teljes értékű táplálkozás, ez mindennek az alapja – a szépségápolás pedig kiegészíti ezt. Több, mint 4 éve váltottam a vegán táplálkozásra és igyekszem bio és feldolgozatlan élelmiszereket fogyasztani. Ugyanígy a termékeink fejlesztésénél is a legfontosabb szempont a bio/organikus és finomítatlan összetevők használata volt. Táplálkozásom során semmilyen vitamint és táplálékkiegészítő kapszulát nem szedek, így a termékekben sincs semmilyen hozzáadott hatóanyag vagy vitamin. Abban hiszek, hogy ahogy a nyers zöldségekben, gyümölcsökben, úgy a finomítatlan olajokban és vajakban is megvan minden, amire a szervezetünknek/bőrünknek szüksége van. Számomra ezt jelenti a transzparencia.

A kezdeti testápolók után most arcápoló termékekkel jelentkeztél, egy esszenciális arckrémmel és két arcápoló olajjal. Mi jellemzi ezeket a termékeket?

Az esszenciális arckrém egy meglepően könnyű, finom textúrájú krém, gazdag beltartalommal. Kifinomult, nőies illatú, virágos, citrusos jegyekkel. Hidratáló és regeneráló hatású. Könnyedén beszívódik a bőrbe, így ideális választás egy nappali smink alá is. C- és A-vitaminban gazdag, melyek serkentően hatnak a kollagéntermelésre.

A Megújító arcolaj összesen 11 tápláló és vitaminokban gazdag olajat tartalmaz, plusz növényi kivonatokat és hozzáadott E-vitamint. Mindennapi használatával bőrünk szinte megújul. Megerősíti a bőr védőrétegét és javítja a bőr védelmi funkcióit. Gazdagon táplálja és regenerálja a bőrt, valamint hosszantartóan hidratálja az arcbőrt. Gazdag, könnyen felszívódó textúra, letisztult, fás, aromás jegyekkel. Megfelelő ápolást és táplálást nyújt a száraz és olajos bőr számára. Stimulálja a kollagéntermelést, továbbá a bőrsejtek regenerálódását. A felszívódást követően puha bőrt hagy maga után.

AT-2021-03-8_edited

A Ragyogó arcolaj 13 tápláló és vitaminokban gazdag olajkeverékből áll, plusz növényi kivonatokat és E-vitamint is tartalmaz. Smink után highlighter-nek is lehet használni. Ragyogóvá tesz és revitalizálja az arcbőrt. Segít megőrizni a bőr természetes fiatalságát, kiegyenlíti a bőrtónust, és segít a pigmentfoltok halványításában. Lágy textúrája van, gyorsan felszívódik. Vidám illatú, édes, citrusos jegyekkel. A csipkebogyó és homoktövis olajban található A- és C-vitamin egységessé és ragyogóvá varázsolja arcbőrünket. Táplálja és rugalmassá teszi a bőrt. Termékeink dermatológiailag teszteltek; nem irritatívak.

Mit tanácsolsz, mire figyeljünk oda a bőrápolásunk során?

Ne fürödjünk nagyon meleg vízzel, és hideggel fejezzük be a tusolást. Szuper a bőrnek, vérkeringésnek. Reggel és este tisztítsuk az arcunkat, lehetőleg olajokból álló lemosóval (minden bőrtípusra kiváló) és kerüljük a habzó termékeket, amik a bőr túlzott tisztítását, így többek között a bőrszárazságot eredményezhetik.

Tisztítás után hidratáljunk krémmel/szérummal. Csodás ötlet kedvenc hidratálónkat vagy szérumunkat pár csepp arcolajjal megbolondítani. Én soha nem használtam semmilyen fényvédőt, ugyanis nem találtam olyat, ami bele illett volna a filozófiámba/rutinomba. De ettől függetlenül javaslom a használatát. Éjszakára érdemes harmadik lépésként (tisztítást és hidratálást követően) arcolajat használni az extrább táplálás miatt, hiszen ezzel “bezárjuk” a nedvességet a bőrbe. Havonta 1x bőr- és arcradírozok. Többre úgy gondolom, hogy nincsen szükségem, valamint a túlzott bőrradírozás sincs jó hatással a bőrünkre.

Teszteltem!

Az elmúlt időben az ANITATOTH legújabb termékeit, az Essential Face Lotion-t és az arcápoló olajok mini változatát próbálhattam ki. A termékeket a Felfedező szett címke alatt találjátok a weboldalon. Ideális abban az esetben, ha nem ismered még a bőrödet, vagy épp, nem tudod, hogyan reagál az olajokra. Az 3 ml-es kiszerelésben pont le tudod teszteleni, hogy melyik olaj tetszik jobban, a Megújító vagy a Ragyogó arcolaj?

IMG_2199_edited

A csomagolás most is csodálatos, valóban fürdőszobánk éke lehet. A lenyűgöző körítés értékes tartalommal bír: a krém illata arról árulkodik, hogy a légiesen könnyed krém értékes hatóanyagokat tartalmaz. A finom narancsvirág illat nem túl erős, kiérződnek belőle a természetes hatóanyagok klasszikus esszenciái. Fentebb már írtam arról, milyen csodálatos hatóanyagokat tartalmaz, de ismét kiemelném a kaktuszfüge olajat, ami erősíti a bőrgátat, fokozza a sejtek regenerálódását. És ne feldkezzünk meg arról sem, hogy B12-, C- és E-vitaminokat ötvöző aloe vera megfelelő hidratáltásgot biztosít, továbbá regenerálja a bőrt.

IMG_2206_edited

Használat során nagyon könnyű felvinni, hamar felszívódik, kellemes érzetet ad, ugyanakkor egész nap hidratált érzéssel párosul. Nem túl zsíros, nem túl kevés, ugyanakkor azt gondolom, hogy ha szeretnétek egy kicsit tartalmasabb kényeztetést adni a bőrnek, akkor az arcolajokkal ezt megtehetjük. Az olajok gazdagon táplálják a bőrt, bőven elég belőle egy, két csepp. Ha nem szívódna be azonnal, érdemes rögtön rátenni a krémet, az pillanatok alatt behúzza az olajat, így gyorsan felszívódik. Neked este vált be igazán, így egész éjszaka dolgozhatott a hatóanyag, csupa jót téve a bőrömmel.

A Megújító arcolaj, ami a nyugtató levendula, vetiver, citrom és zsálya finom illataromája lengi körbe a bőrt a mindennapi bőrregenerációt segíti elő. A Ragyogó arcolaj csipkebogyót és homoktövist tartalmaz, annak érdekében, hogy a bennük található A- és C-vitamin egységessé és ragyogóvá varázsolja arcbőrünket. Könnyen felszívódó formulájának köszönhetően pillanatok alatt puha, megfelelően hidratált bőrt hagy maga után. Használatával bőrünk ragyogóan egészséges, egységes és élettel telivé válik, miközben antioxidáns tartalma késlelteti a bőröregedés jeleit, egyúttal hátráltatja a kollagén lebomlását.

Kapcsolódó bejegyzések