Nyuszi habzik a vízben

A Lush húsvétra is meglepett minket néhány igen különleges fürdőbombával és tusolózselével, hogy kellően illatosak lehessünk az ünnepek alatt. A cég mint mindig, most is ügyel a környezetünkre. Hogy mitől környezetbarát a Lush, arról most mesélünk.

Lush Spring 5

Ahelyett, hogy agyoncsomagolt, csokitojás alakú kalóriabombákkal támadnád le családtagjaid és barátaid, idén inkább lepd meg őket a Lush limitált szériás, húsvéti fürdőtermékeivel! Ez sokkal barátságosabb húzás mind a derékbőség, mind a környezetvédelem szempontjából. A Lush fürdőgolyói, habfürdői és szappanjai ugyanis szilárdak, ami azt jelenti, hogy tartósítószer-mentesek is, ráadásul csomagolóanyagot sem igényelnek.

Az újfajta termékek kitalálása szerves része a Lush munkájának – az idők során a fürdőbomba és a szilárd habfürdő szinte a Lush név szinonimájává vált, és jelképévé annak, hogy mit értenek innováció alatt. Sokszor merítenek inspirációt az aromaterápiából, és az arra vonatkozó ismeretekből, hogy az illóolajok miként hatnak a lélekre és a testre. A Lush volt az első, akinek sikerült egy kis luxust csempésznie a mindennapi, rutinszerű fürdőzésbe: jókedvre derítő illatok, virágszirmok, színek, bőrtápláló vajak és különleges meglepetések teszik élvezetessé a kikapcsolódás jól megérdemelt perceit.

LUSH-Easter-2016-Good-Egg-Wrapped-Gift

A Lush az ünnepekre előszeretettel kínál szilárd termékeket, és amikor összeválogatjuk őket, akkor kendőcsomagolásba és újrahasznosított papírdobozokba teszik azokat. Amikor mindenképpen szükség van csomagolásra, újrahasznosított anyagokat alkalmaznak. Figyelnek arra, hogy csomagolóanyagaikat tovább használják, újrahasznosítják vagy komposztálják. Céljuk, hogy 100%-a újrahasznosítható vagy komposztálható legyen. Már most a Lush csomagolóanyagainak mintegy 90%-a újrahasznosításból származik (ide értve a papírzacskókat, alumíniumdobozokat, csomagolópapírokat, szalagokat, dobozokat, címkéket és tájékoztató lapokat).

Ez azt jelenti, hogy a Lush által megvásárolt minden tonna anyagból 900 kg újrahasznosítás eredménye. A tégelyek és flakonok alapanyaga 100%-ban visszagyűjtött és újrahasznosított műanyag, s ezzel évente nagyjából 65 tonna szén-dioxidot és 90 tonna új műanyagot, illetve 800 hordó olajat takarítanak meg. A füles papírzacskók 100%-ban visszagyűjtött és újrahasznosított papírból készülnek, s ez évente 100 tonna szén-dioxid megtakarítását teszi lehetővé. Ráadásul ezek a táskák nemrégiben 2 grammal könnyebbek is lettek, ami tovább csökkenti a károsanyag-kibocsátást. Az ajándékcsomagok újrahasznosított papírdobozban kerülnek forgalomba, 100%-ban biológiailag lebomló, aprított fából vagy újrahasznosított, zúzott papírból készült csomagolópapírral díszítve. Az ajándékcsomagokba biológiailag lebomló töltőanyagot tesznek, így lesz igazán környezetbarát a csomagolásuk.

Lush húsvét

Lava Lamp fürdőbomba – Látványosabb, mint egy lávalámpa! A fürdőbombából a vízben kiszabaduló színes golyócskák és a tripla adag narancs retró kalandra csábít.

Rainbow – Fesd vidámra az életed a szivárvány színeivel! Ez a két színpompás fürdőkülönlegesség a hangulatod is napfényessé varázsolja.

Humpty Dumpty fürdőbomba – A fényes, susogós szabadidőruhák visszatérnek – Ez a vidám tojásfej a brazil narancs és a bergamott illatával bizonyítja, hogy milyen izgalmas egyéniség.

Ultraviolet habfürdő  – Az ibolyán innen és túl – A rózsafától és édes ibolyalevéltől illatozó dús habok ráébresztenek, hogy az élet szép.

Bouncy Bunny tusfürdőzselé – Ugorj be a kádba vagy a zuhany alá! – Nyuszi ül a fürdőben – és várja, hogy vidám brazil narancsolajjal és bőrpuhító karragén moszattal kényeztethessen téged.

Lush húsvét

Funky Bunny – Tégy egy kalandos kirándulást a nyuszikuckóban, ahol meglepő dolgok rejtőznek. Hipp-hopp, máris találkozol egy ruganyos nyuszival és három színes Fun tömbbel.

Fluffy Egg – Csodatojás – A mézes árnyalatok és a kényeztető cukorkaillat jóvoltából mindjárt rózsaszínűbbnek látod a világot.

Which came first? fürdőbomba – Mi volt előbb? – Teljesen mindegy, a lényeg, hogy itt ez a grapefruit és fair trade vanília keverékétől illatozó édes kis tojás, és alig várja, hogy bedobd a kádba.

Kapcsolódó bejegyzések