Nyári kalandok Harkányban

2019 augusztus 16.
Nyári kalandok Harkányban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Harkány. Sokkal többet tud ez a Dél-Baranyai kisváros annál, mint amennyit tulajdonítunk neki. Sokan egyedülálló, kénes gyógyvizéről ismerik, ám a gyógyfürdő és a strandfürdő nem az egyetlen ok arra, hogy Siklós járásba utazzunk.

De ne szaladjunk annyira előre! Ugyanis már a gyógyvíz önmagában is nagy kincs, főként azoknak, akik reumatikus problémákkal küszködnek. Nem véletlen, hogy szívesen nevezik a várost a “Reumások Mekkájának”, és mint tudjuk, ez a kór nem csak az idősebb korosztályt gyötri. Ha célirányosan érkezünk, akkor természetesen többhetes kúrára érdemes készülni, bár egyetlen alkalom is öröm a test számára ebben a sötét színű, alkáli-hidrogén-karbonátos vízben.

Ami szintén nagyon fontos, hogy nőgyógyászati problémákkal is érdemes ide utazni, nagyon szép eredményeket mutatnak fel a meddőség illetve az endiometiozis kapcsán. Ez a különleges gyógyvíz azonban még valamiben egyedülálló: a pikkelysömör gyógyításában is sikereket értek el, és jó ha tudjuk, hogy Európában a harkányi gyógyvízen kívül csupán 2 másik hely bír hasonló tulajdonságokkal.

Harkány fürdő látkép

Természetesen nem csak a gyógyulás miatt érdemes ideutaznunk. A családosok is megtalálhatják a számításukat ebben a bájos városban, mert a strandfürdő felkészülten várja a kicsiket is. A fürdő 13,5 hektáros ősparkjában sosincs tömeg, kényelmesen elférnek benne a vendégek. A legtöbben talán az élménycsúszdák körül várakoznak, hiszen a magasból lecsúszkálni mindig jó móka. A hatalmas medencék körül persze nagy a nyüzsgés, ki a melegebb, ki a hűvösebb víz mellett dönt. Akár az egyikből a másikba vándorolhatunk, 10 medence 7500 nm vízfelülettel fogadja az érkezőket. Programban sincs hiány, egész nyáron színes attrakciókkal készülnek, koncertekkel, csúszda partyval, vagy éppen családi programokkal, hogy minden perc izgalmasan teljen kicsiknek és nagyoknak.

Cuszdak

Pihenés a Dráva Hotel Thermal Resortban

Bármilyen csábító is, számomra nem ez a legvonzóbb. Pihenni jöttünk ide, olyan félig lazulós, félig aktív négy napra, amibe belefér az édes semmittevés és a várlátogatás is. Korábban már jártam a Dráva Hotel Thermal Resort szállodában, akkor tudtam meg, hogy a szálloda nem csak szállodai szobákat és a lakosztályokat értékesít, hanem a kemping területére benyúló apartman házakban is meg lehet szállni.

cof

Apartmanok nem csak nagycsaládosoknak

Most egy ilyen apartmant vettünk birtokba. Kényelmes, nagy szobáiban akár 4 fő is elfér, saját konyhájának köszönhetően főzhetünk magunkra. Az apartman egy a konyhával összenyitott nagyszobából és egy hálószobából áll, a nappaliban a kinyitható kanapén kényelmesen elfér két gyermek, de akár két felnőtt is. A hatalmas erkélyen nyárestéken kellemes a hűsölés, az előtte elterülő füves rét pedig lehetőséget ad arra, hogy a gyerekek kiélhessék mozgásigényüket.

cofcof cof cof cof

A szálloda játszótere kétperces sétára található, ám ami még izgalmasabb, néhány bájos kecske várja az állatbarát apróságokat, akik a kempinget átszelő patakparton legelésznek békésen. Ha pedig már állatokról esett szó, található itt egy Kneipp sétaút is, ahol kipróbálhatjuk, mennyit bír a lábunk mezítláb a különféle textúrájú utakon. Hol durva murva, hol nagyméretű kavicsok, háncsok kerülnek a talpunk alá, ám az út nem hosszú, de annál érdekesebb: egy kisebb tavat kerülünk meg. A parkban különféle háziállatok kerültek bemutatásra, ludat, gyöngytyúkot, nyuszit, gerléket tekinthetünk meg, vagy éppen a padon üldögélve figyelhetjük mindennapjaikat.

dav

Gasztro kalandok Baranya szívében

Ugyan főzhetnénk az apartmanban, a kényelmesebb megoldást választottuk, a szálloda félpanzióját vettük igénybe, vagyis reggelire és vacsorára átsétáltunk a tőlünk néhány méterre fekvő szállodába.

A hotel kitűnő konyhát visz, ez nem véletlen. Lancz Szandra főszakács finom ételeket tesz az asztalra nap mint nap, akár az a la carte, akár a büféválaszték esetében. Szandra szívesen inspirálódik a helyi termelők alapanyagaiból, és készít a hagyományos ízek mellett a nemzetközi konyhákat idéző ételkülönlegességeket. Mivel lassan mindennapi gond az ételintolerancia, így erre is felkészültek: külön kérésre módosított változatot is főznek.

A Dráva Hotelben a kevesebb több elve érvényesül, így általában 4-5 féle melegételből választhatunk, azok viszont kimagasló minőségűek és nagyon finomak. A desszert kínálat is pompás, igazi, házias ízeket érezhetünk például a gyümölcsöntet vagy a meggyes piskóta esetében. A hazai ízek kedvelőinek friss sonka, zsír, kolbász, tepertőkrém adja vissza a térség ízeit, de éppen így találhatunk a reggeli kínálatban kókuszos zabkását vagy chia pudingot. A változatos és magas minőségű ételek mellett még szebb a pihenés, nem csoda, ha ki sem akarunk mozdulni a szálloda területéről.

Nincs több fájós hát!

Ugyanis bármilyen csábító is a szomszédban található gyógyfürdő, mi a szálloda wellness része mellett döntünk. Az üvegablakokkal körbevett medence nem csak nappal lenyűgöző, este, sötétedés után misztikus kék fény borítja be, amiben valóban élmény fürdeni. A hosszú, este 10 óráig tartó nyitvatartást mi is kihasználjuk, a csend és a kékbe öltöztetett fürdő emlékezetes pillanata marad nyaralásunknak.sim5419-1 sim5400

Mivel a város híres kiváló gyógymasszőreiről, ezért a szállodában is rutinos masszőrök dolgoznak, akik pillanatok alatt kitapintják az izomrendszerbe vésődött beidegződéseket, és hathatos mozdulatokkal addig dögönyözik az embert, míg a stressz okozta feszültségek ki nem oldódnak a hátunkból. Mintha kicseréltek volna! Egy jó masszázs mellé nem kell más, mint elnyújtózni a napozóteraszon, és élvezni a nyarat. Nem kellene sok ahhoz, hogy rájöjjek, így napokon keresztül tudnék élni, egy jó könyvvel a kezemben, kényeztető masszázsokkal, finom falatokkal, kellemes környezetben.

smacap_BFace

Harkányon úgy érzi az ember, megérkezett és békében megpihenhet. Nem sürget semmi, nem érint meg a nagyváros zaja. A Villányi-hegység dimbes-dombos látképe, az itt élő emberek barátságos vendégszeretete egy olyan világot tár elénk, ahol valóban magunk lehetünk, mindenféle mesterkéltség nélkül. Valahogy minden nagyon egyértelmű, de abban a kellemes bájos értelemben, ami általában az európai fürdővárosokat jellemzi. Ide egy dolog miatt érkezik az ember: hogy oldódjon  és gyógyuljon teste, lelke.

Irány a Siklósi Vár!

Azonban mégis csak hívogat Siklós, főképp, hogy ezen a hétvégén tarják a várban a négynapos Siklós Várfesztivált, amikor életre kel a vár, és mindent megtudhatunk ezekről az ősi falakról. Vasárnap ráadásul egy vezetett várlátogatásban lehet részem, így sokkal érdekesebben és részletesebben ismerhetem meg a Siklósi vár történetét.

dav

dav

Kalandos is ez a nap, mert délelőtt megtekinthetem a Spanyol Bástyáról leadott díszlövéseket, lovasbemutató várja a délutáni vendégeket, sőt, egy rögtönzött csata szemtanúi is lehetünk. Gyorsan telnek a percek, nem nehéz 2-3 órát eltölteni ebben a csodaszépen felújított várban, amelynek kápolnájában vagy rózsakertjében még a nagy melegben is kellemesen lehet üldögélni. Az ősi falak között ráadásul akaratlanul is megérint a kor történelme, gondolatban pillanatok alatt évszázadokkal korábban járok. Tökéletes helyszín a merengésre, elmélkedésre – fontos része az életünknek, hiszen ezek a pillanatok rakják helyre bennünk a ki vagyok, honnan jövök, merre tartok kérdéseket.

Szent helyen járok!

cof

Ha pedig már itt járok, akkor muszáj ellátogatnom Máriagyűdre, amely egyik legszebb Mária Kegyhelyünk. Csodálatos zarándokhely, de nem csak szakrális értelemben, hanem a dombok közé ékelt templom látványa, amint tornyaival a magasba tör, mindig csodálattal tölt el. Tudom furcsa, de ahogy lépkedek fel a templom bejáratához vezető lépcsőkön, szinte látom magam előtt azokat a zarándokokat, akik térden kúszva tették meg ezt az utat gyógyulásért, bűnbánatért esedezve.

cof

Ma sem múlt e szent helynek a népszerűsége, és bár a szokások változnak, ma is százával, ezrével érkeznek a búcsúnapokra, hogy gyógyulásért imádkozzanak. Míg a templomban csodálom a Szűz Mária aranyos szobrát, egy beteg kisgyereket hoznak a templomba. Ebben a nehéz világban a hit óriási kegy, amelyet az ilyen szent helyek csak megerősítenek bennünk.

Harkány csodálatos város. Egyszerre adja meg a pihenés örömét és a felfedezés élményét. Más utakat is választhattam volna, hiszen itt szinte minden 10 perces távolságra van egymástól. Ha Harkánytól az ellenkező irányba megyek, kocsival néhány perc alatt Villányba visz az út, ahol mondanom sem kell, milyen fantasztikus borélmények fogadnak minket. De erre inkább egy másik alkalmat választok, hiszen nem sokára itt van a szüret ideje, amikor életre kelnek a dülők, és szőlőszedéssel összekötött dűlőtúrákkal, pikknikkel várnak.

Villany

Kihagyhatatlan kiállítások a Zsolnay Központban

De nem térhetnék haza anélkül, hogy ne menjek el Pécsre. Pécs persze több napot is megér, most viszont célzottan visz az utam, mert a Zsolnay Kulturális Negyedben több kiállítás is felkeltette az érdeklődésemet. November 10-ig tekinthető meg Munkácsy Mihály néhány festménye, amelyeket Pákh Imre magyar-amerikai műgyűjtő bocsátott most rendelkezésre.

cof

Ez az egyedülálló magángyűjtemény csodásan felöleli a festő géniusz munkásságát, a korai évektől kezdődően, minden életszakaszának bemutatásával tárja elénk nagyságát. A legszebbek talán azok a szalon zsánerek, amelyeken megelevenednek a kor előkelőségeinek békés, nyugodt élete. Érdekesség szintén, hogy a méltán ismert és kedvelt Ásító inas című festmény mellett megtekinthető három eddig nem látható kép is, így a Műteremben V. című, amely a festő “Műterem sorozatába illeszkedik. A kiállítás 50 festményt illetve vázlatot, továbbá 20 fotót tartalmaz.

cof

A Zsolnay Negyed egyik legszebb kiállítása a Zsolnay örökség tárlata, azonban most egy speciális gyűjteményre fókuszálok. A Rózsaszín Kiállítás felé indulok, mert ez a gyár egy különleges korszakát mutatja be. Winkler Barnabás építész majd ezer darabos magángyűjteménye a rózsaszín használati tárgyakat vonultatja fel, az 1880-as évektől. A két terembe felsorakoztatott korsók, edények, tálak, mosdók mesésen egységes rózsaszínben pompáznak, nem véletlenül volt olyan nagy sikere ezeknek a használati tárgyaknak a maguk korában. Meg kell hagyni, csodás színük van, most is helyt állnának bármely háztartásban.

cof

Végül a shopba visz az utam, ahol a kínálatban Zsolnay étkészletek, kávés és süteményes szettek sorakoznak, és a pénztár mellett meghúzódva megtekinthetjük a magyar koronázási ékszerek hiteles másolatát. Kicsit nagyobb felhajtást képzeltem ezeknek a lenyűgöző replikáknak, mert megérdemelnék, hogy nagyobb térben, részletes ismertetővel kísérve láthassuk a Szent Koronát, Szent István kardját, a jogart és az országalmát, amelyeket 2000-ben a pápa is megszentelt. A korona különlegessége, hogy ugyanolyan technikával készült, mint az eredeti,vagyis modern technikát nem alkalmaztak készítésénél. Egy apró részletben eltér az eredetitől, ezen látható az a Máriát és két Arkangyalt ábrázoló zománc kép is, amely elveszett az eredetiről. A műtárgyakat a keceli Pintér család ajánlotta fel a kiállításra.

Fotó: Kovács Nóra, Dráva Hotel Thermal Resort

A cikk a Dráva Hotel Thermal Resort támogatásával készülhetett el.

Kapcsolódó bejegyzések