Miért legyen fedélzeti kamera az autóban?

Nemrég friss jogsis lett a fiam, így kapóra jött, hogy kipróbálhatunk egy Mio fedélzeti kamerát. Fontosnak tartottam, hogy egyfelől biztonságban legyen vezetés közben, másfelől kitűnő lehetőség arra is, hogy tanuljon a hibáiból az aznapi felvétel visszanézésével.

Összegyűjtöttem néhány szempontot, ami miatt hasznos útitárs egy fedélzeti kamera:

– Kezdő vezetőként, oktató nélkül, egyedül lenni az autóban, a hömpölygő forgalom közepén, egyszerre felemelő és sokkoló érzés. Több ezer kilométer, mire fokozatosan összegyűlik a kellő tapasztalat, kialakul a rutin.

– Jó megoldás a kétértelmű helyzeteket utólag megbeszélni, kérdezni, tanácsot kérni valakitől.

– Vagy csak tudni, hogy nem vagyunk egyedül és valaki vigyáz ránk. Hasznos útitársként ebben is segítenek a számos beépített extrával felszerelt Mio fedélzeti kamerák – akár kezdő, akár gyakorlott sofőrök vagyunk.

mio_kamera_lifestyle

Nézzük részletesen ezeket a helyzeteket!

Amikor a legkisebb helyzet is sokkoló lehet:

Még gyakorlott vezetőként is fejtörést okozhat, hogy most éppen főúton vagyunk-e, vagy sem, vagy előfordulhat az is, hogy elkerülte figyelmünket a menetközben megváltozott sebességhatár. Az extrákkal felszerelt MiVue kamerák ilyenkor is segítenek minket, hiszen figyelmeztetnek a sebesség betartására, amennyiben túllépjük azt. Ezzel egyszerre védhetjük ki az esetleges gyorshajtási csekkek érkezését és fontos lépést teszünk a biztonságosabb vezetésért is.

Amikor nem vagyunk biztosak abban, hogy szabályosan közlekedtünk-e:

Az első utakról Mio MiVue menetrögiztő kamerákkal akár Full HD felvételeket készíthetünk, a felvétel visszanézése pedig sok szempontból is hasznos: elemezhetjük a vezetéstechnikát, segíthetünk a rossz beidegződések elkerülésében, tanácsot kérhetünk a nem várt helyzetek kezelésére.

Amikor jól jön egy szemtanú:

Nem szívesen gondolkozunk ilyesmiben, de ha mégis megtörténik egy koccanás vagy baleset, jól jön, ha megbízható bizonyítékunk van arra, hogy ki a felelős. Ezzel elkerülhetjük az „én azt láttam”, „nekem úgy tűnt” jellegű szemtanú vallomásokat, gyorsabban tudunk intézkedni biztosítási ügyekben is. Ha teljes körű gondoskodást szeretnénk, a kiválasztott MiVue fedélzeti kamera mellé szerezzünk be egy MiVue A30-as hátsó kamerát, amellyel az autó mögött is rögzíthetjük az eseményeket.

Amikor a kamera örző-védő funkcióra áll:

Visszatartó ereje is lehet a fedélzeti kameráknak: gyakori tapasztalat, hogy közlekedési konfliktus esetén egy az autójából kipattanó, önbíráskodni készülő autós a kamera láttán visszavonulót fúj, tartva attól, hogy esetleg kompromittáló felvételek készülhetnek róla. A kamera jó szolgálatot tesz akkor is, ha autónkat magára hagyjuk az utcán, vagy a parkolóban. A parkolási üzemmóddal ellátott MiVue kamerák mindig éberen figyelik autónkat és tiszta felvételt készítenek távollétünkben a kocsi körül történő eseményekről, amit bármikor vissza tudunk nézni.

MiVue_C312EU_camera

Teszteltem:

Mindezek ismeretében használtuk a Mio kameránkat, amely valóban nagy hasznunkra vált, hiszen számos olyan helyzet adódott, amikor a forgalom elemzésével felismertük, mit kellett volna másként csinálni. Hasznos volt abból a szempontból is, hogy valóban biztonságérzetet ad, hiszen tudhatjuk, hogy szemtanuként mellettünk áll. Ma már léteznek olyan fedélzeti kamerák, amiket GPS-szel látnak el. A legnagyobb előnye, hogy a felvételeken minden fontos részlet elérhető: az eszköz rögzíti az autó pontos koordinátáit, ezzel egyértelmű bizonyíték van a kezünkben egy esetleges vitás eset rendezéséhez. A dátum és pontos idő mellett az autó sebességét is látjuk a videókon, ami ugyancsak értékes információ lehet akár akkor is, ha egy közúti kamera vagy sebességmérő radar hibás adatot mutat.

A GPS mellett egy Mio Smart Alert funkció is megtalálható: vezetés közben hangjelzéssel tájékoztat a megengedett sebességről és figyelmeztet, ha túlléptünk. Jelzést ad arról is, ha sebességmérő kamerákhoz közeledünk, ezzel is segítve a még biztonságosabb vezetést. Így pedig lehetővé válik, hogy ne lépjük túl a sebességkorlátozásokat.

Néhány apróságra érdemes figyelni. Így például arra, hogy SD kártya szükséges a működtetéséhez. Egyes modellek csak szivargyújtóról mennek, így az is szempont, hova tudjuk elhelyezni a készüléket. Nálunk a szélvédő közelébe, a műszerfal tetejére került, így alsó állásból vette az eseményeket. A menürendszerrel mindenképpen ismerkedjetek meg előtte, könnyű ugyan használni, de sok menüpont van, és néhányat érdemes előre beállítani.

Kapcsolódó bejegyzések