Jó kommunikációval a boldog párkapcsolatért

A Telenor az elmúlt hetekben 40 olyan párt keresett, akik vállalták, hogy egy applikáció segítségével közösen gondoznak egy növényt. A LovePlant kihívás arra hívja fel a figyelmet, hogy napjainkban a kommunikáció módja megváltozott, a párok sok esetben éppen a telekommunikációs eszközök miatt másként, esetenként kevesebbet kommunikálnak egymással.

A kezdeményezés éppen ezt a megváltozott állapotot szeretné javítani oly módon, hogy a kihívás részeként a pároknak visszajelzéseket, dicséreteket kell adnia egymásnak, vagy épp közös élmények, programok szervezésével, felidézésével kell javítani a meglévő helyzetet.

Bár a kihívás már javában zajlik, így jelentkezni már nincs módunk, mégis a téma aktualitása miatt Szalai Katalin PhD, pszichológust, a LovePlant szakmai tanácsadóját kértem meg arra, hogy segítsen egy kicsit tisztábban látni abban a vonatkozásban, mégis, mi változott meg a párok kommunikációjában, és ha nem is egy app segítségével, de hogyan tudjuk ezt javítani a mindennapokban, a saját életünkben.

LovePlant

Hogyan látod, hol hibázhatunk a kommunikációnk során? A pár összecsiszolódása során bizonyára kitűnnek azok a helyzetek, amikor elcsúszik a kommunikáció a két fél között: ugyanaz a szituáció, kommunikációs helyzet, vagy szó egyszerűen más jelentéssel bírhat az egyik és a másik fél számára. (Kundera pl. oldalakat írt arról, hogy egy egyszerű kalap milyen jelentéssel bírt egy bizonyos nő és egy bizonyos férfi számára.) De vegyünk például egy egyszerű sms-t, vagy chat-üzenetet, amire nem érkezik válasz, bár láthatóan olvasta a másik fél. A kommunikáció aranyszabálya, hogy nem tudunk nem kommunikálni – tehát ha nem mondunk semmit, az is jelentéssel bír. No de milyennel? A küldő fél számára az a hallgatás felérhet egy arculcsapással (“nem tartalak annyira figyelemre méltónak, hogy válaszoljak”), esetleg kétségbeesetten azon gondolkodik, mi sértőt mondhatott (“megsértettél, ezért hallgatással büntetlek”). De mielőtt az addigi kapcsolati sémái mentén értelmezné a helyzetet, érdemes megkérdeznie a másik felet is. Hiszen lehet, hogy a másik fél számára ez a hallgatás pusztán annyit jelentett: “tudomásul vettem, kérdezek, ha valami nem világos”. A pár összecsiszolódása annál zökkenőmentesebb, minél hatékonyabban, nyíltabban tisztázzák ezeket a jelentéskülönbségeket egymás között. Néha ez megvan pár mondatból (“Jaaaaa. Hát miért nem mondtad?”), néha sokkal tovább tart, de megéri.

woman-in-gray-top-using-her-mobile-phone-876285

Ha jól szeretnénk kommunikálni, mit tegyünk? A kiegyensúlyozott párok általában pozitívabb kommunikációval jellemezhetők. A pozitív kommunikációs stílus pedig empatikus, kifejezi az egymás iránti tiszteletet, megbecsülést, a másik támogatását, része a másik meghallgatásának képessége, az érzelmek megosztásának képessége, a problémamegoldás képessége. Ugyanakkor mindenkinek egyedi igényei, vágyai és szükségletei vannak, mindenki egyedi bánásmódnál érzi azt, hogy “szeretve van”. Van, akinek  folyamatos szóbeli megerősítés szükséges, van, aki többre tartja, ha megölelik, van, aki a fizikai segítségnyújtásban látja megtestesülni a törődést, és persze vannak nem adaptív formák is.. Nagyon fontos megtalálni a másik egyedi nyelvét, jelentéseit és nagyon fontos, hogy segítsünk a párunknak abban, hogy megtalálhassa a módját annak,hogyan tud minket „jól” szeretni.

woman-in-white-blazer-holding-tablet-computer-789822

Hogyan látod, milyenek a mai fiatal párok? Mennyire fér bele az életükbe a közös program, a közös tervezés, a közös élmények? A kamaszokkal való munkámban először meglepett, amikor együtt járásként definiáltak olyan kapcsolatot, ami főként az online térben zajlott. Elterjedt megnevezés a ‘digitális generáció’ vagy ‘digitális bennszülöttek’ arra a nemzedékre, akik ‘beleszületetten’ a szociális kapcsolataik egy részét a technológia segítségével teremtik meg, illetve vezetik. A magyarországbeli 11-16 éves korosztály az európai régióban élen jár az internetes közösségi hálózatok használatában, valamint az általuk e portálokon tulajdonolt ismerősök számában. Fontos, hogy ezt a változást ne prekoncepciókkal kezeljük: ez nem jó vagy rossz, hanem más és még nem tudjuk pontosan, milyen is. Annyit tudunk a szakirodalmakból, hogy kognitív, társas, érzelmi, viselkedéses, illetve neurológiai (!) szinten is különbségek mutathatók ki e generációk között. Az online kommunikáció határtalanságának vannak előnyei is (pl. szorongáscsökkentő lehet az időbeli aszinkronitás által biztosított “felkészülési lehetőség”), de vannak korlátai is (pl. hiányzik egy csomó vizuális, taktilis, akusztikus inger). Annyit talán érdemes hozzáfűzni, hogy a kommunikációnk nagy része – akár 70-80% is – nonverbális, így ezen készségek gyakorlása fontos egy kiegyensúlyozott párkapcsolat vezetéséhez, tehát az offline térben való kapcsolatvezetésről is fontos tapasztalatokat szerezni. Talán erre érdemes odafigyelni a fiatalabb generációnál – bátorítani őket arra, hogy a digitális világon túl a való életben is szerezzenek tapasztalatokat.

person-using-phone-selective-focus-photography-163135

Hogyan tudjuk beépíteni az újfajta kommunikációt az életünkbe? Minél összetettebb a felvenni kívánt szokás, és/vagy minél eltérőbb az addigi életvitelünktől, annál több idő szükséges hozzá. Fontos a rendszeresség, illetve a nagyívű változtatásoknál a motiváció folyamatos fenntartása. Ehhez mindenféle belső és külső erőforrásunkat mozgósíthatjuk.

Konkrétan a LovePlant játék kapcsán, elég, ha csak az egyik fél nagyon aktív és akarja, vagy mind a kettőnek egyformán, egyenlő erőbedobással benne kell lenni egy ilyen „kihívásban”? Mint minden játék – akkor igazán izgalmas, ha a másik is benne van. Fontos kihangsúlyozni, hogy a LovePlant egy játék, nem problémákat old meg. Egy olyan játék, ami a figyelmet – a számtalan mindennapi intézendő által ostromolt és szétaprózódott figyelmet – ráirányíthatja a kapcsolatra, a pozitív, egymást megerősítő párkapcsolati kommunikációra. Segíthet megélni a kapcsolat jelenét, segíthet mentális fókuszba helyezni a másikkal való pozitív, megerősítő kommunikáció fontosságát.

LovePlant kihívás

Ha megcsináltunk egy kihívást, hátradőlhetünk utána, vagy van még munkák a későbbiekben is? Közhely-szintű mondás, de egy jó kapcsolat fenntartása folyamatos munka. Ugyanúgy, ahogy a személyiségünk is állandóan változik, újabb kihívásokkal kell szembenéznie, krízishelyzetek során át fejlődik, a kapcsolat is változik. Ugyanúgy szakaszokra osztható, ahogy az egyéni fejlődésünk. Ezekben a szakaszokban más-más kerül a fókuszba  (pl. a kezdeti szerelemben való feloldódás, a közös élet szokásainak kialakítása, az önmegvalósítás, a gyerekek stb.). Ezen változások a kapcsolat fejlődéséhez, de az egyensúlyi állapot elvesztéséhez is vezethetnek. A nyílt, empatikus, másik perspektíváját felvenni képes kommunikáció segíthet a nehéz helyzetekben is.

Kapcsolódó bejegyzések