Fogas kérdések – természetes megoldásokkal

2016 október 20.
Fogas kérdések – természetes megoldásokkal bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Nem kérdés, hogy a szájápolás, a szájhigiénia az egyik legfontosabb, amelyre már kisgyermek kortól kezdődően oda kell figyelni. Már az első tejfogak kibújása után is érdemes elkezdeni a gyerekkel „fogmosósat” játszani, ismerkedni a mozdulatokkal, a szükséges eszközökkel, és beépíteni a fogmosást az elmaradhatatlan mindennapi tevékenységek sorába.

Az első fogkeféket általában valamelyik kedvenc mesefigura díszíti, bár ezeket még nyilván inkább a szülő keze vezeti a tisztítás során. A fogkefék kiválasztásánál lehet ez a szempont, de a fogkrémeknél már a gyerekek esetében is jó, ha szigorúbbak vagyunk, és a minőség, a természetes alapanyagok mellett tesszük le a voksunkat. Ebben az esetben is érdemes az apró betűket elolvasni, és ha lehet, válasszunk olyan terméket, amelyek kizárólag tiszta, természetes összetevőket tartalmaznak, mint például a növényi illóolajok. A Weleda esetében nem foghatunk mellé, mert az összes szájápolási termék mentes a szintetikus aromáktól, színező- és tartósítószerektől, valamint cukortól és cukorhelyettesítőktől. A termékek alapjai minden esetben az ásványi és növényi anyagok.

fogas kerdesek termeszetes megoldasok (2)

A zselés gyermekfogkrém természetes védelmet nyújt a tejfogaknak, ízében, színében és állagában is megfelel a gyermekek kedvének és ezzel együtt könnyíti meg a napi fogápolást gyermekeknek és szülőknek. A gyengéd összetétel nem tartalmaz olyan anyagot, amely lenyelés esetén káros lenne a gyermek számára.

Nem kérdés persze, hogy felnőttek esetében ennél picit bonyolultabb a szájhigiénia kérdése. Választék van bőven, érdemes kipróbálni akár többféle pasztát, mire rátalálunk a számunkra legjobbra, amellyel igazi élvezet lesz a fogmosás. Sokan idegenkednek a sós fogkrém használatától, pedig nem kellene, hiszen a sókristályok fokozzák a nyáltermelést, ezzel fokozzák a természetes öntisztítást. A kellemesen bizsergető, könnyű sós íz borsmentaolajjal párosul, a hosszantartó frissesség érdekében.

fogas kerdesek termeszetes megoldasok

A frissítő Ratanhia fogkrém gyengéden és alaposan tisztítja a fogakat, rendszeres használattal alaposan eltávolítja a lerakódásokat. A perui Andokban vadon növő Ratanhia növény gyökere gazdag cserzőanyagokban: kivonata feszesíti a fogínyt. A természetes borsmenta és fodormenta illóolajok hosszantartó friss leheletet kölcsönöznek. Ugyanezzel a hatóanyaggal készül a Ratanhia szájvíz is, mely illóolajokkal és ásványi összetevőkkel szabályozza a szájnyálkahártya természetes működését, és friss leheletet biztosít.

A mentol nélküli Calendula fogkrém megfelelő olyan esetekben, ha kerülni akarjuk a borsmentaolajat. Helyette az édeskömény illóolaj gondoskodik a friss szájízről. A fogkrémben lévő kalcium-karbonát gyengéden és alaposan tisztítja a fogakat. A körömvirág kivonata véd a gyulladásoktól. Érzékeny fogínyűek számára is van megoldás, hiszen a gyengéd gyógynövényes fogkrém alaposan és kíméletesen tisztítja a fogakat a fogzománc károsítása nélkül.

Fontos szabály még, hogy ne feledkezzünk meg a saját fogkefénk rendszeres cseréjéről sem. 3 havonta ideális új fogkefét vásárolni, de ha ezt nem is mindig tartjuk észben, arra figyeljünk, hogy amint szétállnak a sörték, itt az ideje a cserének. A hatalmas választékból nem könnyű választani: sem a túl kemény, sem a túl puha nem mindig jó, a Medium jelzésűvel nem nagyon lehet melléfogni. A fogmosás rajongói nyilván tudják, hogy az sem árt, ha elektromos fogkefével vagy szájzuhannyal is kiegészül az otthoni szájápolási rutin.

Kapcsolódó bejegyzések