Akinek a keze alatt életre kel a divat – Sápi Beáta divatillusztrátor

2017 november 7.
Akinek a keze alatt életre kel a divat – Sápi Beáta divatillusztrátor bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Csak néhány perc kellett ahhoz, hogy portrét fessen rólam. Keze alatt siklott a papír, a pasztell színek formákká váltak, az árnyalatok egymásba folytak, és kialakult az a sajátos stílus, amely Sápi Beátát olyannyira jellemzi. Lenyűgöző munkája bennem megannyi kérdést vetett fel, így egy interjú formájában szeretném nektek is bemutatni ezt a tehetséges divatillusztrátort.

Mi fogott meg a lehetőségben akkor, amikor elkezdtél divat illusztrációkat készíteni? 

Nálam ez úgy kezdődött, hogy látványtervezőnek tanultam az egyetemen (színházi díszlet- és jelmeztervezést). Az akkori jelmezes feladatok kapcsán találkoztam először a divatillusztrátor szakmával. Nem a lehetőség érdekelt, hanem a rajzok és a modern képi világ, ami a divatillusztrációkban megvan. Elkezdtem ilyen témájú képeket rajzolni, de akkor még nem láttam, hogy hová fog kifutni, csak az érdekelt, hogy szeretem csinálni. Idővel pedig tudatosult, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, úgy is mint rajzi feladat, és úgy is, mint életforma.

Sápi Beáta divatillusztrátor_Chic&Charm
Esküvői illusztrációk

Mennyire van, volt ennek hagyománya itthon?

A divatillusztrációk készítése szorosan kapcsolódik a divattervezéshez, ma is sok tervező illusztrátor is egyben. Vannak kapcsolódások a művészeti ágak között, van, aki grafikusként készít ilyen jellegű képeket is, viszont az a ritkább, amikor valaki csak divatillusztrátorként dolgozik. Most úgy látom, hogy egyre többen kezdenek divatillusztrációkkal foglalkozni. Talán a nemzetközi minták hatására kezd eljutni szélesebb körhöz is ez az ágazat, de még mindig nagyon réteg dolognak számít. (többnyire engem sem úgy találnak meg, hogy beírják a keresőbe, hogy “divatillusztrátor”. )

Mire tudtál támaszkodni? Inkább a külföldi példák inspiráltak?

Igen, a külföldi minták hatására kezdtem el divatillusztrációkkal foglalkozni. Külföldön nagy hagyománya van ennek, egyetemeken tanítják a szakmát, teljesen más megközelítésből rajzolnak, mint nálunk. Nagy karriereket lehet befutni ezzel, a legnagyobb divatházak, márkák dolgoznak együtt divatillusztrátorokkal.

Sápi Beáta divatillusztrátor_Chic&Charm
Cosmopolitan Blogger Day-en az Oriflame standon készül a portré rólam

Mennyire kapsz szabad kezet akkor, amikor egy magazin felkér egy munkára?

Ez változó, mindig az aktuális feladattól függ. Van, hogy teljesen konkrét az elképzelés, pantone színkódokkal, mintaképekkel, fotókkal, mérettel… és van, hogy adott a szöveg, és rám van bízva, mit kezdek vele.

Milyen technikákat használsz? Mivel festesz?

Az olyan technikákat szeretem, amik nem szorítanak korlátok közé, ilyenek a folyós anyagok: akvarell, tempera, tus. Szeretem keverni is az eszközöket, új dolgokkal kísérletezni. Van, hogy egy feladat megkívánja, hogy más eszközökhöz nyúljak, például tollakhoz, filcekhez, vonalasabb dolgokhoz, de ezekben számomra nincs elég mozgástér. Ha filccel húzol egy vonalat, akkor az onnantól ott lesz, és kész. Míg egy festett felülettel az egész munkafolyamat alatt még olyan sok mindent lehet kezdeni, visszamosni, átfesteni, elúsztatni, továbbgondolni…stb

Sápi Beáta divatillusztrátor_Chic&Charm
Az aprólékos munka alatt egy kis beszélgetésre is volt idő

Ha jellemezned kellene a saját stílusodat, hogyan írnád le? 

Én elég eklektikusnak látom a rajzaimat, úgy tűnik néha, teljesen távol állnak egymástól, de ha mégis össze kellene foglalni, akkor talán áttettsző, könnyed, üde, nőies.

A divat világán kívül még milyen területeken próbáltad ki magadat?

Gyerekkorom óta a rajzolás érdekel, így elég sok minden szembejött azóta. Jártam animáció rajzoló szakkörbe, később üvegtervező végzettségem lett, egy ideig vászonképeket festettem, aztán jött a látványtervező diploma. Ezek mind, mind hasznos állomások voltak a mostani munkáimhoz. Biztos vagyok benne, hogy az összes eddigi tapasztalat valahogyan beépült a rajzaimba. Például régen annyi üvegtárgyat festettünk, és olyan sokat foglalkoztunk ezzel a különleges, elvont, törékeny anyaggal, hogy ez a fajta látásmód most is visszaköszön a munkáimon, az áttetsző felületekben és a légies megoldásokban.

Sápi Beáta divatillusztrátor_Chic&Charm
Csodálatos portré rólam Sápi Beátától

Mi az a terület ahol, még nem jártál, de szívesen készítenél illusztrációkat?

Mostanában egyre jobban érdekel az animációk készítése. Nehéz műfaj, még sokat kell kísérletezni vele. Viszont megéri, mert – szó szerint – nagyon mozgalmas és látványos tud lenni a végeredmény.

Milyen fejlődési lehetőségek állnak előtted?

Szerintem az ember bármit is csinál, folyamatosan van hová fejlődni. Engem mindig csak a következő lépés érdekel, bár nagyon türelmetlen típus vagyok, és mindent azonnal szeretnék, meg kellett tanulnom, hogy nem lehet átugrani a lépéseket.

Milyen képesítés szükséges ahhoz, hogy valaki divat illusztrátor legyen?

A legfontosabb a biztos rajzi tudás. Szerintem, ha valaki tud rajzolni, akkor onnantól már mindegy, hogy éppen egy mókust kell ábrázolni, vagy egy szép ruhás nőt. Persze nem árt, ha van valamilyen divattal kapcsolatos háttértudás is, de a technikai megoldásokhoz a biztos rajzi alap és művészeti háttér a leghasznosabb.

Sápi Beáta divatillusztrátor_Chic&Charm
A Pixibox és a L’Occitane felkérésére születtek ezek a szép képek

Mi az, ami miatt annyira szerethető számodra ez a munka?

Ebben több dolog is közrejátszik. Mindenekelőtt az életforma. Diploma után, amikor ezt az utat választottam, akkor azzal együtt életformát is választottam. Ez egy tudatos döntés volt: nyugodt, békés, kiegyensúlyozott életre vágytam, és abban biztos voltam, hogy nem szeretnék színházban dolgozni, mert abban a közegben ez nem valósult volna meg. Jó döntés volt: illusztrátorként olyan életet élek, amilyet szerettem volna.

Másodsorban a változatosság. Tetszik, hogy sosem lehet tudni, mi lesz a következő feladat. Mert sokszor nem csak divat, vagy beauty témákkal keresnek meg, így teljesen más jellegű rajzaim is készültek már. Például rajzoltam ritmikus gimnasztikázó egyesületnek, volt, hogy mesebeli téli tájat készítettem karácsonyi kiadványhoz, illetve sok minden mást, ami inkább általános illusztrátori feladat. Viszont minden munkában meg tudtam találni a szerethető részt, amitől a saját stílusomra formálhattam. Most is úgy gondolom, hogy ha valami szeretettel készül, akkor annak jó lesz az eredménye.

Sápi Beáta divatillusztrátor_Chic&Charm
Divat és szépség egy képen

A harmadik szempont a portrék. Érdekelnek az emberek és a karakterek, ezért nagyon sok portrérajzom is van. Szeretem megfigyelni az embereket, és ezeket a tapasztalatokat megmutatni a rajzokban is. Erre nagyon jó alkalom volt, hogy a Cosmopolitan Blogger Day-en élőben rajzolhattam az embereket. Nagyon sok mindenkivel találkoztam, sok történetet hallottam, és sokféle karaktert láttam. Nagyon jó és tanulságos élmény volt.

A negyedik, a különlegesség. Konkrétan a fashion/beauty vonalat azért szeretem, mert ebben tudom a legjobban kifejezni magam, és egyértelműen ez a fő irányvonal, ami mentén szeretnék haladni. Ezek a feladatok illenek hozzám a legjobban. Mivel réteg dologról van szó, jó érzés olyat csinálni, ami egy picit eltér a hagyományostól, és kicsit különlegesebb. De a legfontosabb, hogy művészként az tesz boldoggá, hogy szerethető képeket hozzak létre, és ehhez stílusát és hangulatát tekintve a fashion/beauty téma jó alapanyag.

web: www.beatasapi.com

facebook: facebook.com/BeataSapiIllustrations

instagram: https://instagram.com/beata_sapi_illustrations/

Kapcsolódó bejegyzések