A Stand lett az év Éttermi Kávélap díjazottja!

2019 február 28.
A Stand lett az év Éttermi Kávélap díjazottja! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Óriási kávé rajongó vagyok, így persze, hogy nagy érdeklődéssel vártam, hogy a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme díjkiosztón ki lesz az újonnan alapított Év Éttermi Kávélapja Díj jutalmazottja.

A díjat, amit a Nespresso támogatott, első alkalommal a Stand vehette át, mely egyben Az Év Étterme is lett 2019-ben.

A Dining Guide TOP100 Étteremkalauz több mint 200 vendéglátóhelyen tesztelte a kávékínálatot és annak színvonalát. Bár korábbi kutatás* is megmutatta már, hogy a vendégek véleménye szerint egyértelmű összefüggés mutatkozik egy étterem megítélése és a felszolgált kávé minősége között, az étteremteszt legszembetűnőbb megállapítása, hogy azokban az elsőrangú éttermekben sem feltétlenül tölt be egyelőre kiemelkedő szerepet a kávé, ahol egyébként az étel minőségére nagyon nagy hangsúlyt fektetnek.

SCS_4072 SCS_4080

A Nespresso által támogatott Az Év Éttermi Kávélapja Díj célja az volt, hogy az éttermek felismerjék, érdemes nagyobb figyelmet fordítaniuk a minőségi kávéválasztékra annak érdekében, hogy vendégeik számára teljessé tegyék a náluk szerzett gasztronómiai élményt.

Mitől figyelem reméltó egy étterem kávékínálata?

Az első és legfontosabb a kiváló minőségű kávé. Bár a kávéfogyasztási kultúra nagy átalakulása itthon még várat magára, a vendégközönség egyre nyitottabb az újdonságokra, specialitásokra és a különböző termőterületekről származó, különleges terroir-jegyeket felmutató, egyedi ízprofillal rendelkező kávékra az éttermi kávézások alkalmával is. Ennek ellenére az étteremtesztek alapján a magas színvonalú, szakértelemmel és minőségi eszközökkel rendelkező éttermek nagy többsége egy fajta, klasszikus pörkölésű és ízvilágú kávét kínál, és kevés vendéglátóhely rendelkezik szélesebb kávéválasztékkal. Ilyen széles és kifogástalan kínálattal találkozhatunk a Standon kívül például a TAMA Budapest, az Anyukám Mondta, az Onyx vagy a St. Andrea Restaurantban is.

SCS_3188

Kell egy jó barista!

A másik fontos szempont a kávé szervírozása. Az étteremtesztek meglepő képet mutatnak a kávékészítés jelentőségéről, ugyanis még a magas gasztronómiai színvonalat képviselő vendéglátóhelyek majdnem felében is delegált személyzet vagy pultos hiányában a felszolgáló készíti el a kávét. Ez természetesen nem zárja ki, hogy az szakértelemmel készüljön, de a legtöbb esetben csak átlagos figyelmet kap a kávé, és még a top éttermeknél is előfordul, hogy egyáltalán nem fektetnek rá hangsúlyt.

47174586092_e8e74b415f_k

Szerencsére az idei nyertesek mellett több kitűnő étteremben is – mint például a Fausto’s vagy az Arany Kaviár, – kiemelt szerep jut a kávénak, amit különleges rituálé keretében, petit four kíséretében szervíroznak a vendégeknek, megkoronázva a tökéletes vacsora élményét.

Megéri időt és energiát szánni a kávékészítésre

Komplikáltnak tűnhet ilyen sok mindenre figyelni, és első ránézésre talán azt gondolják az éttermek, hogy nem éri meg a befektetett pénz és energia, de valójában ma már egyáltalán nem bonyolult ezekre megoldást találni. A Nespresso Professional szolgáltatásai a kiváló és állandó kávéminőség mellett folyamatos asszisztenciát és segítséget nyújtanak, hogy ne csak a kávéválaszték, de a szakértő szervírozás se jelentsen többé problémát.

„Nagy büszkeség számunkra, hogy a listán előkelő helyen szereplő St. Andrea Restaurantban a Nespresso Professional megoldását használják” – mondta el Gyovai Györgyi, a Nespresso magyarországi ügyvezető igazgatója. „Hozzájuk hasonlóan minden ügyfelünk számára biztosított az állandó, kiváló minőségű kávé, a Professional kávégépeinken előre beprogramozott kávéreceptek széles választéka és a különböző textúrájú tejhabok állnak rendelkezésre, amiket egy gombnyomásra el tudnak készíteni. A rendszerünk jellemzője, hogy különösebb segítség – barista vagy szakember – nélkül, mindig azonos, magas minőséget tud nyújtani, ami a mai vendéglátó környezetben, ahol a munkaerőhiány egy mindennapos probléma, azt gondolom, nem mellékes körülmény.

Ahol viszont mégis van a kávékészítésre szakképzett kolléga, ő egyfajta „kávésommelier”-vé léphet elő, azaz valóban szakértője lehet a kávénak, beszélgethet a vendéggel és segíthet neki a választásban. Ez az újszerű megközelítés a vendégek számára egy egyedi dolog lehet az éttermi élmény szempontjából” – tette hozzá a szakember.

*A Nespresso HORECA kávéfogyasztási felmérését 1000 fő megkérdezésével végezték, az eredmények a 18-64 éves magyar lakosságra nézve reprezentatívak.

Kapcsolódó bejegyzések