“A hétköznapok álomvilága inspirál” – beszélgetés Kiss Szonja grafikussal

Kiss Szonja, a Be my paper kreatív alkotója két imádnivaló kisgyermek édesanyja. Férjével Szentendrén egy nagy kis házban élnek, ami Szonja számára az év minden szakában inspirációként szolgál. Ahogy mesélte, azzal foglalkozhat, amit igazán szeret: rajzol és tervez. A MOME diplomásaként ma grafikusként, illusztrátorként dolgozik.

 

Be my paper Kiss Szonja

Mindig tudtad, hogy illusztrátor leszel?

Mindent, ami ehhez a szakmához vezetett, azt édesanyámtól kaptam: látásmódot, színérzéket, ízlést, a minőségi anyagok, különböző gyártási folyamatok ismeretét, a papír szeretetét. Egész gyerekkorom alkotással, rajzolással telt. Ez jelentette a legnagyobb kikapcsolódást. A gimi alatt előkészítőre jártam, majd innen a MOME-ra. Diploma után néhány évig reklámügynökségnél dolgoztam, de gyorsan kiderült, hogy nem ez az én utam. Szabadúszóként továbbra is grafikusként dolgozom, azonban ezek a típusú munkák kevésbé engedik a szabad kísérletezés lehetőségét. Így a grafikus munkák mellett új utakat kerestem. Képeslapokat, majd saját tervezésű papírtermék kollekciót készítettem. Emellett foglalkozom esküvői arculatok tervezésével a meghívótól kezdve a papírkiegészítőkön át a dekorációig. Később jött a családi grafika ötlete. Ezek mind hozzásegítettek ahhoz, hogy visszataláljak az eredeti tervemhez: a mintatervezés és illusztrálás az, amivel legszívesebben foglalkozom.

be my paper illusztráció

A szakmádban többféle irányzat létezik. Hogyan írnád körül azt, amivel foglalkozol?

A színek, minták megszállottja vagyok. Igyekszem játékos, színes, mesés világot teremteni, ami nem csak a gyerekeknek, de a felnőtteknek is örömet okoz. Egyszerű, hétköznapi élethelyzeteket “gyermeki kíváncsisággal” megfogalmazni. A fejemben a mindennapi élmények sokszor összefonódnak, összemosódnak a fantáziával, mesevilággal. Különösen mióta gyerekeim vannak. Bár a férjem szerint mindig is álomvilágban éltem:)

be my paper illusztráció

Mi határozza meg, hogy milyen témával foglalkozol, hogy mi kerül a fehér rajzlapra?

Eleve nagyon inspiráló környezetben lakunk, így a minket körülvevő természet mindig új alkotásra késztet. (madarak, növények, virágmotívumok) Szeretek a mindennapi életből kiragadni egy-egy pillanatot. Az apró örömökre fókuszálok: mikor mezítláb heverünk a fűben, bőrig ázunk egy záporban, felfedezünk egy bogarat a kertben. Egészen egyszerű, hétköznapi pillanatokra gondolok, melyek a megélt élménytől válnak különlegessé. Némelyik azért, mert közösen éljük át, a másik meg pont azért, mert csak a te pillanatod. Ezek az élmények mindenkivel megtörténnek, de hajlamosak vagyunk elsiklani felettük, ezért is igyekszem megörökíteni őket. Talán másokban is emlékeket ébresztenek. Sokszor gyerekkori emlékekből vagy vágyakból merítek. Ezen kívül foglalkoztat a női lét, a nőiség kérdése, valamint a családi életek.

be my paper illusztráció

Szabadkézzel rajzolsz vagy programokat használsz?

Mindkettő, témától és határidőtől függ. Van, hogy csak a vázlatot készítem kézzel, azt beszkennelem, majd digitálisan módosítom, színezem. Adobe programokat használok: Photoshop, Illustrator, Indesign Ha a téma engedi, akkor kézzel rajzolok, festek elejétől a végéig. Ezek a hagyományos technikák sokkal nagyobb alkotói szabadságot adnak nekem. Szeretnék kevesebb időt a gép előtt tölteni. A vázlatot mindig grafittal készítem. Ezután jöhet bármi ami színes: akvarell, gouache, színes ceruza, filc. Ezeket vegyesen használom.

be my paper illusztráció

Milyen felületekre lehet alkalmazni a rajzaidat?

A papírtermékeken kívül szívesen viszontlátnám rajzaimat lakáskiegészítő terméken, gyerekjátékon és természetesen mesekönyvben. A mintáimat textilen, tapétán tudom elképzelni.

Kik rendelnek tőled, milyen témákban?

Személyes Illusztrációk többnyire magánszemélyeknek készülnek. Családi grafikát elsősorban külföldiek rendelnek általában ünnepi alkalmakra: szülinap, eljegyzés, évforduló. Logó – arculattervezés, csomi terv kapcsán kezdő vállalkozók keresnek meg, bár vannak nagyon kedves vállalati ügyfeleim is. Az esküvői téma pedig adja magát:)

be my paper illusztráció

Milyen terveid vannak, hogyan szeretnél fejlődni?

Az online kurzusok elterjedésének köszönhetően egyre nagyobb jelentősége van az önképzésnek. Nagyon szeretem az online kurzusokat. A Skillshare-en, szinte bármilyen témában találunk oktatóvideókat, az illusztrációs technikáktól kezdve a marketingig. Célirányosan tudunk keresni a témák között, és valóban hasznos, gyakorlatias információkhoz juthatunk, ráadásul élvezetes is. Ez egy véget nem érő story.

Kapcsolódó bejegyzések