Így védheted meg a bőrödet a környezetszennyezéstől

Az olasz Vagheggi márka bőrünk védelméért sajátos kutatást végzett, aminek eredménye megdöbbentő. Az elektroszmog és a környezetszennyezés is jelentős változást idézhet elő bőrünkön, így fontos, hogy erre kifejlesztett termékekkel védjük, ápoljuk azt. Az Intense termékek ezekre a problémákra adnak választ.

Milyen hatások érik bőrünket?
KÖRNYEZETSZENNYEZÉS: Az emberiség 80 %-a városban él. Folyamatosan nő a légszennyezettség. A bőr egészsége a levegőben lévő ózon és nitrogén-oxid koncentrációtól is függ, mert irritálják a bőrünket. Ezen felül pedig a szálló por szennyezettség (PM 2,5) is befolyásolja a bőrünk állapotát, mert ez a keratint, a hámsejteket teszi tönkre. Mindezek okozhatják a bőr dehidratáltságát, a kollagén károsodását és a bőr korai öregedését.

ELEKTROSZMOG: Az elektronikai eszközök túlzott használata, mint az okos telefonok, tablet, számítógép a bőrt szennyező fényhatásnak és ezen felül hőhatásnak teszi ki. Ez az úgynevezett „kék fény” a természetes és látható fény része, de nagy dózisban, úgy ahogyan a mai életmód megkívánja tőlünk, káros szabad gyökök képződéséhez vezethet, mely a bőrt is károsítja és öregíti: ezt hívjuk DIGITAL AGEING-nek.

_MG_0565_web

A megoldás a 4C-ra az Intense termékcsalád

A jelenségek, amelyek extra stresszt okoznak a bőr számára:

C – CHRONO: A legfrissebb kutatások bebizonyították, hogy a bőrben található neuronok fiziológiai öregedése, megváltoztatja a normál kommunikációt az idegsejtek és a fibroblasztok között, csökkentve így a vitalitásukat és csökkentve a kollagén és elasztin termelődését, mely végül a ráncok kialakulásához vezet.
C – CITY: A nagyvárosokban folyamatosan nő a légszennyezés köszönhetően az ózon koncentrációnak, szálló por szennyezettségnek (PM2,5), nitrogén-oxidnak. Ezeknek a szennyező anyagoknak a hatását a bőrünk is megérzi, fennáll a kockázata annak, hogy 20 %-kal gyorsabban öregszik a bőrünk, a kollagén és a keratin károsodása miatt. Ezen felül a bőr dehidratálttá és foltossá válhat.
C – COMPUTER: A technológiai eszközök, az okos telefonok, tabletek, számítógépek, a bőrt egy úgynevezett kék fénynek teszik ki, elősegítve ezzel is a bőr gyorsabb öregedését.
C – CONNECTED LIFESTYLE: Akik folyamatosan érintkezésben élnek ezekkel a technikai eszközökkel, azoknak sokkal több káros hatású szabad gyök képződik a bőrükben, ami egy úgynevezett „digital ageing”-et hoznak létre Ezen felül a technológiai eszközök által kibocsájtott hő fokozza a bőr kiszáradását, elősegítve ezzel is a bőr öregedését.

_MG_0235_web

A INTENSE 24 ÓRÁS VÉDETTSÉG A BŐRNEK, mert: 

  1. Úgy ápolja a bőrt, hogy közben elősegíti a természetes és normál működését.
  2. Azonnali, de hosszan tartó szépséget kölcsönöz a bőrnek.
  3. Az éjszaka folyamán megtisztítja a bőrt a káros anyagoktól, reggelre frissességet és simaságot nyújtva a bőrnek.
  4. Speciális ránctalanító hatás biztosít az arc és a szemkörnyéki bőr számára.
  5. Védelem a bőr számára, a modern élet és a környezet szennyezés okozta károk ellen.
  6. A bőr fakó és szürke színe ellen, azért, hogy ragyogó és élettel teli legyen a bőr.

20170222_114706_web

INTENSE AGE CARE BŐRFIATALÍTÓ SZÉRUM AZ ELEKTROSZMOG ELLEN 30 ML
Azonnali ránckisimító hatása van, a bőr élettel teli és ragyogó képet mutat. Egy innovatív szisztéma mely megvédi és ápolja a bőrt a mindennapok agresszív hatásai ellen a, a technológiai eszközök által kibocsátott kék fény káros hatásai ellen. A krém felvitele előtt használjuk. Hatóanyagok: Laminaria hyperborea, kakaó kivonat, sodio hialuron sav, panthenol.

Kapcsolódó bejegyzések