Futurizmus és környezetvédelem adta az ötletet a GALLA Fashion új modelljeihez

Egy igazán látványos bemutatón ismerhettük meg a GALLA Fashion legújabb modelljeit, így Galla Zoltán Péterrel arról beszélgettem, milyen gondolatok előzték meg a bemutatót, hogyan és milyen indíttatásból készültek az új Galla ruhák?

Hogyan készültél a Marie Claire Fashion Days-re?

A kollekció már hosszú ideje kész volt, csak kisebb igazítások történtek, valamint onnantól kezdve, hogy tudtuk a modellek sorrendjét, a legnagyobb feladat a lookok összeállítása volt. Nálam általában jól variálhatóak egymással a ruhadarabok, csak át kellett gondolni, mit mivel szeretnék megmutatni, és mit milyen sorrendben. A teljes öltözékhez hozzá tartozik a megfelelő táska és cipőválasztás is, az utolsó időszak mindig erről szól. A kifutón látható dolgokon kívül a zene kiválasztását is nagyon szeretem, ez teszi teljessé a bemutató hangulatát.

Milyen ruhák születtek?

A 2018-as tavaszi-nyári kollekció azt hiszem, az eddigi legkényelmesebb. Nagyon figyeltem arra, hogy csak természetes összetételű anyagokból dolgozzunk, szinte az összes ruha pamutból vagy lenből készült. Szabászatilag ebben a szezonban főleg az érdekes nyak és váll megoldásokkal kísérleteztem.

Galla Fashion a Marie Claire Fashion Days-en_Chic&Charm

Mit szerettél volna kifejezni ezekkel a ruhákkal?

A márka megalakítása óta jelen van a futurisztikus hangulat, a jövőbe tekintés. Mostanában sokat olvastam a következő időszakban várható technológiai fejlődésről. Azt hiszem, ez a gondolat indította el ezt a kollekciót, illetve, hogy hogyan fog megváltozni az életünk a következő 10-20 év alatt. Az alapkoncepció tehát az intelligens városok gondolatából eredt. A másik téma, ami sokat foglalkoztat, az a környezetvédelem, ezért fejben összekötöttem a kettőt. A tökéletes, intelligens várost úgy képzelem el, hogy a technológia a környezet megóvására is koncentrál, ezért nem is szerettem volna az öncélú futurisztikus, hightech irányba mozdulni, inkább az előbb említett természetes vonalon haladtam.

Fantasztikus érzés lehetett a szombati napon elsőként kivonulni a magyar tervezők divatbemutatóján! Hogyan emlékszel vissza?

Valóban jó érzés volt, igazából már tavaly is ugyanez volt a felállás, így kezdem megszokni. A nézőknek bele kell rázódniuk a bemutatók látványába, így azt tapasztalom, hogy az első bemutatónál még fontosabb, hogy figyelemfelkeltő, izgalmas legyen.

Galla Fashion a Marie Claire Fashion Days-en_Chic&Charm

Miért érezted úgy, hogy fontos lenne a Marie Claire Fashion Days-en részt venned?

Ezek a bemutatók nagy szerepet játszottak abban, hogy elkezdtem tervezéssel foglalkozni. Nagyjából 10 éve még nézőként figyeltem például a Je Suis Belle vagy Use bemutatóit, és ott éreztem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Amikor először megkérdeztek, hogy részt vennék-e a rendezvényen, nem volt kérdéses a válaszom.

Ki az, aki a Galla ruhákat viseli?

A világra nyitott különleges emberek. Olyanok, akik szeretnek szabadon élni és gondolkodni, kísérletezni, tesznek a jövőjükért. Akik szeretik a városok hangulatát, a pörgést.

Mikortól lehet megvásárolni az új, 2018 tavasz/nyári kollekció darabjait?

A kollekcióhoz készült több bőr és vászon táska is, ezeket napokon belül megtaláljátok a webshopon (shop.zoltanpetergalla.com), a ruhákat a showroomban bárki felpróbálhatja, igény szerint lehet már előrendelni. A bemutatón látott termékek pedig a szezon indulásakor már üzletben is megvásárolhatók lesznek.

Kapcsolódó bejegyzések