Biztonságos tisztaság az otthonunkban

A hétvége többnyire a kisebb-nagyobb takarítások jegyében telik, így nagyon megörültem, amikor lehetőséget kaptam arra, hogy teszteljem a Dettol új felületi tisztítószerét, és a praktikus törlőkendőjét.

healthy_kitchen

Akkor még nem is sejtettem, hogy egy vírusos betegség száguld át a családunkon, és a Dettol kisegít majd a bacilusok tökéletes megsemmisítésében. Azt korábban nem is tudtam, hogy néhány baktérium akár 24 órán át is képes életben maradni egyes felületeken. Pedig így van! Különösen igaz ez néhány olyan felületre, amelyekkel nap mint nap kapcsolatba kerülünk a lakásban, és nem is gondolunk arra, hogy veszélyesek lehetnek. Úgyhogy betettem legújabb takarítóeszközömet, és alaposan lefertőtlenítettem a legtöbb felületet.

A higiénia a konyhában kezdődik

A konyha a legtöbb háztartásban központi szerepet tölt be egy család életében, így ennek tisztántartására kiemelt figyelmet kell fordítanunk. Ide tartozik például a csap, a mosogatószivacs, a konyharuha, a konyhapult, a vágódeszka, a különböző fogantyúk és kapcsolók, a szemetes és a hűtő belseje is. Meglepő módon a legtöbb gyomorrontás okozója az otthon, helytelenül elkészített étel. Néhány alapvető dologra rendszeresen figyelnünk kell. Így például heti rendszerességgel cseréljük le és mossuk ki antibakteriális fertőtlenítővel a konyharuhákat, szivacsokat, törlőrongyokat, és gondoskodjunk a gyors és teljes szárításukról. A baktériumok ugyanis kedvelik a nedves élőhelyeket, így egy mosogató mellett hagyott szivacsban pár óra alatt is képesek milliós nagyságrendű szaporodásra. Naponta legalább egyszer töröljük át antibakteriális felülettisztítóval a pultot, a gyakran használt tárgyakat és kilincseket. A hűtő és a szemetes is megérdemli a heti rendszerességgel történő antibakteriális tisztítást.

Dettol

Tökéletes tisztaságot érdemelnek a babák

Egy kisgyermekes családban a gyerkőc minden életszakaszában kiemelt figyelmet kell fordítania az antibakteriális takarításra. Csecsemő esetén a pelenkázó és a környéke a legfőbb baktérium-forrás, kúszó-mászó gyermek esetében a padló. Egy világot felfedező gyermek pedig hajlamos mindent megrágni, a szájába venni, így nemcsak a játékait célszerű fertőtleníteni, hanem a lakás minden pontját érdemes letörölni egy speciálisan erre a célra kifejlesztett fertőtlenítővel.  Természetesen nem tudunk minden egyes baktériumot kiirtani lakásunkból, azonban megfelelő odafigyeléssel csökkenthetjük a kockázatokat.

A Dettol erre is gondolt, amikor kifejlesztette antibakteriális fertőtlenítő termékcsaládját, mely két változatban kapható. Mind a Dettol Antibakteriális Felülettisztító Spray, mind pedig a Dettol Antibakteriális Felülettisztító Törlőkendő elpusztítja a baktériumok 99,9%-át*, közte az E. colit, a szalmonellát, az MRSA-t is.  A gyengéd, mégis hathatós, fehérítőt és színezéket nem tartalmazó termékek biztonságosan használhatók a babafelszerelések környékén, és ott is ahol az ételek készülnek**.

* A biocidokat biztonságosan alkalmazza! Használat előtt mindig olvassa el a feliratot (címkét) és a használati utasítást** Élelmiszerekkel közvetlenül érintkező felületek esetében ívóvíz minőségű vízzel öblítse le a kezelt felületet.

Kapcsolódó bejegyzések