Beindul a Balaton! Piacok, borok és panoráma minden mennyiségben

2017 június 1.
Beindul a Balaton! Piacok, borok és panoráma minden mennyiségben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Szuper nyári programokkal vár a Balaton már most a nyár elején. Érdemes kilátogatni a helyi kézműves piacokra, vagy éppen leteszteli a balatoni bor kínálatot. Persze nem maradhat el a csodás látvány sem, és a bátrabbak már minden bizonnyal a Balatonba is bemerészkednek.

DJ a szőlőben – Homolai Borterasz

A Homola Borterasz alatt burjánzik a szőlő, így ha lehet, a hatodik DJ a szőlőben bulin még pazarabb kilátás mellett lehet egész nap táncolni, panorámát nézni, meg csak úgy lenni, hallgatni. Plusz kinti pult, harapnivalók a Sáfránkert Vendéglő konyhájából délután 14 órától kifulladásig. Amire számíthattok: laza fröccsözés, majd egyre kevesebb szóda, 100% Balaton, Homola Paloznak Olaszrizling, Sáfránykert Olaszrizling, Homola Kékfrankos és a többiek. A lemezeknél Cyborg Templar: a chillezéstől haladunk a finom megmozgatáson át a naplementés táncig. A programok 14 órától 22 óráig futnak napsütés mellett, amihez napvitorlák, napozószékek, és plédek nyújtják a kényelmet. (A belépés most is ingyenes!)

Homolai Borterasz Homolai Borterasz Homolai Borterasz

Tihanyi PIAC Placc – nem csak vásározóknak

Június első hétvégéjén, a Tihanyi PIAC Placcon is beindul a nyár.  Amellett, hogy pezseg majd az élet és helyi, illetve környékbeli árusok kínálgatják finomabbnál finomabb portékájukat, veterán autósok hada sorakozik majd fel a parkolóban, a Balaton Classic verseny keretében. 120 különleges veteránautó és youngtimer áll rajthoz Almádi főterén, hogy teljesítse a közel 250 km-es távot a csodálatos Balaton-Felvidéken. 15.30-kor érkeznek a Tihanyi PIAC Placchoz, ahol kicsit megpihennek, így nyugodtan megcsodálhatjuk a veterán autó különlegességeket. Pünkösd hétfőn is érdemes betérni, mert a Placc Bisztró helyi friss finomságokkal és nemzetközi, napi menüvel vár mindenkit, közvetlenül a kompkikötő melletti ligetben.

Tihanyi placc piac Tihanyi placc piac2 Tihanyi placc piac3

Badacsonyban is PANCS

Hosszú kutatómunka előzte meg a badacsonyi piac indulását. Vajas Balázsék célja, hogy a Balaton-felvidéki térség legizgalmasabb, legminőségibb termékeit és termelőit vonultassák fel Badacsony főterén, akár heti több alkalommal is. Fontos, hogy a térségben tevékenykedő gazdák teret kaphassanak a bemutatkozásra és minél nagyobb ismertségre tehessenek szert. Ezért dolgoznak és kezdik meg az építkezést a régióban. A Budapesten már több helyszínen is bevált tematikát hozzák magunkkal és havi vendégeik a borászok köréből fognak kikerülni. Ahol pedig a frissítőket, borokat, fröccsöket ihatjuk a piacozás mellé nem más, mint a Pláne Badacsony Borterasz.
pancs3
Pláne Badacsony Borterasz

Kapcsolódó bejegyzések