Hogyan lett a világ legjobb szállodája az Aria Hotel Budapest?

Szinte egy emberként kapta fel a fejét az ország, amikor kiderült, hogy a New Yorkban megrendezett Tripadvisor Travelers’ Choice Award versenyen a Világ legjobb szállodája díjat a budapesti Aria Hotel nyerte. Utánanéztem, hogy mi is lehet az, ami ennyire megtetszett a látogatóknak. Gyertek ti is, és nézzünk együtt körbe ebben a díjnyertes hotelben!

Tökéletes elhelyezkedés

Bár lényeges szempont, hogy Budapest szívében, a Hercegprímás utca elején található a szálloda, mégsem ez a legfontosabb húzóerő, hiszen az V. kerületben egymást érik a jobbnál jobb szállodák. Az Aria Hotel tökéletesen simul bele az utcaképbe, hiszen a XIX század közepén épült pesti bérházat 2009-ben úgy alakítottak át, hogy az utca felöli frontja mit sem változott, ám belül egy technológiailag tökéletesen felszerelt, elegáns szálloda született.

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

Amint belépünk a szállodába, egy teljesen új világ tárul elénk. Az Aria Hotel Budapest, ahogyan a neve is jelzi, egy, a zene köré épülő tematikus szálloda. Az ötlet nem újkeletű, hiszen a Henry Kallan szállodatulajdonos volt az, aki elsőként tematikus butik szálloda nyitásába kezdett. Az általa vezetett Library Hotel Collection mára hattagúvá nőtte ki magát, legfiatalabb tagját pedig ebben az évben nyitják Torontóban.

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

Ha a másfél éve megnyitott Aria Hotelben sétálunk, egyszerre érezzük nagyon modernnek, ugyanakkor pesti viszonylatban klasszikusnak. Otthonosan mozgunk benne, hiszen a pesti bérházakra oly jellemző körfolyosót meghagyták, így ha feltekintünk, szinte szomszédok között érezzük magunkat. A hangulatot azonban a zenei tematika adja meg igazán, amellyel már az első pillanatokban szembesülhetünk.

A zene mindenkié

Ahogyan belépünk a kapun, máris a lábunk alatt kanyargó zongora billentyűzeten sétálunk végig, amely a hallon átvezetve egy LED falon ér véget. A folyamatosan változó LED fal előtt pedig ott áll az ország egyik büszkesége, a Bogányi-zongora. A 76 millió forintot kóstáló zongorából csupán három készült el eddig, ebből eggyel az Aria Hotel büszkélkedhet.

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm
A dominikai származású Kasai Jnofinn az Aria Hotel Budapest állandó művészeként délutánonként 4-6 óráig hallható.

A futurisztikus vonalvezetésű csoda zongorát egyébként bárki kipróbálhatja, játszhat rajta kedvére. Nem ritka, hogy pillanatokon belül mini koncert veszi kezdetét, mint ahogy azon sem lepődik meg senki, ha például Dan Brown ül mögé, és futtatja végig ujjait a billentyűkön. Ám az sem marad zenei élmény nélkül, aki híján van a zenei ismereteknek, mert délutánonként a Music Garden-ben a Sajt- és Borkóstoló alatt, két órán át a zongoramuzsikát hallgathatunk.Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

Ha már zene. A szállodában egy zenei igazgató is a rendelkezésünkre áll, akitől bátran kérdezhetünk zenei vonatkozásban. Az egyedülálló zenei CD és DVD gyűjteményből bármikor kölcsönözhetünk, és a szobánkban meghallgathatjuk, megtekinthetjük a remekművet.

A szálloda zenei koncepciója a szobák kialakításában is megmutatkozik: négy zenei stílusnak megfelelő, ám teljesen különféle szobákban szállhatunk meg, melyek a szálloda négy szárnyában kaptak helyet. A Klasszikus, az Opera, a Kortárs zene és a Jazz stíluselemei ihlették meg Varró Zoltán belsőépítészt, aki kényelmes, kicsit bohém és sikkes belső tereket álmodott meg.

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

Különleges élményben lehetett részem, mert egy éjszakát a szálloda Opera szárnyában, a Rossininek dedikált szobában tölthettem el. A szobában Rossini mester karikatúrája fogadott, melyet Josef Blecha cseh művész készített.

Pompa és elegancia

Az 5. emeleti szürke-lila árnyalatban kialakított szoba maga a megtestesült kényelem. A rengeteg bársony, a kényelmes fotelek, a süppedős szőnyeg, az elegáns ezüst kiegészítők glamouros eleganciát adnak a szobának. A fürdőszoba tetőtől talpig márványban pompázik, és választhatunk, hogy kádban szeretnénk-e fürdeni vagy a zuhanyfülkét részesítjük előnyben. Az eleganciát tovább fokozza a fürdőszoba plafonba süllyesztett kristálycsillárra, és hogy le ne maradjunk a zenei élményekről, még itt is hallhatjuk a zenét, köszönhetően a beépített hangszórónak.

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

A technikai kiszolgálást magas szinten űzik a szállodában. Ezzel legelőször a belépőkártyánkkal működő liftnél találkozunk (még véletlenül sem köthetünk ki más emeleten, mint ahol lakunk), majd a kandallóba illesztett óriás smart tv nyűgöz le. Ha mindez nem lenne elegendő, rendelkezésünkre áll egy ipad, amin számos információt találunk meg a szállodáról, vagy akár Budapestről. Sőt, egy okostelefont is használhatunk, amelyről ott tartózkodásunk ideje alatt korlátlanul telefonálhatunk, internetezhetünk, és természetesen bárhova magunkkal vihetjük.

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

A hatalmas, King size méretű ágy lenyűgözött: pihepuha ágyneművel, rengeteg párnával, süppedős matraccal tette kényelmessé az éjszakai pihenésemet. Bevallom, csak nagy nehezen tudtam kikászálódni belőle. Egy teljes délelőttöt el tudtam volna tölteni benne, de azt majd legközelebb. Helyette felkerekedtem, hogy felfedezzem a többi látnivalót, érdekességet.

Pazar terek, remek kiszolgálás

A földszinten, rögtön a bejárattól jobbra találjuk a Satchmo’s Library-t, ahova kényelmesen bevackolhatjuk magunkat, ha éppen dolgozni támad kedvünk, és egy finom tea, kávé mellett még egy meetinget vagy üzleti találkozót is leszervezhetünk.

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

Szemben vele találhatjuk az acélkék színben pompázó Satchmo’s  Bar-t, amelyet hangulata miatt leginkább sötétedés után érdemes felkeresnünk. Egyszerre jelentkezik a budoáros és a glamouros kényelem, miközben barátságos és kuckós jellegű. Kóstoljuk meg a Gerbeau ház édességeit vagy a szálloda kávé különlegességeit.

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

A szálloda High Note SkyBar-ja egy külön történetet megér, de röviden csak annyit, hogy ide nem csak a lenyűgöző panoráma miatt érdemes feljönni, hanem az innovatív gasztronómiai élményekért is. Akár ebédidőben látogatunk fel a Barfood menü miatt, akár az esti órákban térünk be egy italra vagy finom falatokban, nem fogunk csalódni.

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

Ha már gasztronómiai élményeknél tartunk, akkor a hotel Stradivari éttermét is érdemes felkeresnünk. A konyha fő filozófiája, hogy helyi gazdálkodókkal, kézműves termelőkkel együtt dolgoznak, így házias, míves ízeket kóstolhatunk. Ebédidőben á la carte kínálatból választhatunk, vacsorára pedig kulináris finomságokat ajánlanak.

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

Hozd magadat harmóniába!

Nem is gondolnánk, hogy a város szívében egy elegáns wellness húzódik meg. A Harmony Spa-ban egy rövid időre kiszakadhatunk a mindennapi rohanásból, ellazulhatunk a jakuzziban, megmozgathatjuk magunkat a fűtött úszómedencében, pihenhetünk egy jót a finn szaunában vagy az illatos gőzkabinban.  A lazítás mellett szánjunk időt a sportolásra is: akár aqua fitness órán is részt vehetünk, vagy kipróbálhatjuk a fitness terem legújabb technogym gépeit.

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

Be kell vallanom, egyetlen nap nem elegendő arra, hogy az Aria Hotel minden szegletét, minden szolgáltatását kipróbálhassam. De bízom benne, hogy rövid körutammal rámutathattam azokra az ékkövekre, amelyek miatt oly fényesen ragyog az a bizonyos korona.

Ha kedvet kaptatok, akkor látogassatok el ebbe a páratlan hotelbe, és nézzetek körbe ti is világ legjobb szállodájában!

+ 1 tipp: Indítsd a napodat jógával!

A Spa és Jóga hetek keretében, január 15. és február 13. között különböző programokkal kedveskednek a korán kelő budapestieknek. A vendégek kiegészíthetik a napindító jógaórát wellness használattal és akár villásreggelivel is. Szombat délutánonként pedig folytatódnak a Harmony Szauna Szeánszok.

Aria Hotel Budapest_ChicAndCharm

Napindító 60 perces jóga minden reggel 8-tól – 2900 Ft

60 perces jóga reggel 8-tól + 2 órás Spa használat – 5000 Ft

Day spa élmény napindító jógával – jóga óra reggel 8-tól + fél napos Spa belépő + reggeli a Music Gardenben – 9000Ft

 

Kapcsolódó bejegyzések